Összekapcsolja európai hálózatát a Deutsche Telekom

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 3. 09:34

A Deutsche Telekom (DT) több mint 6 milliárd eurós hálózatbővítést hajt végre 2018-ig, a fejlesztés eredményeként a csoporthoz tartozó összes vállalatánál IP (Internet Protocol) technológiájú hálózatot épít ki, és az összes hálózatot képes lesz központilag vezérelni - közölte a DT leányvállalata, a Magyar Telekom.

A DT a barcelonai Mobil Világkiállításon hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be a fejlesztést, valamint azt, hogy tíz országból hármat már összekapcsolt új európai hálózatán: Horvátországot, Magyarországot és Szlovákiát.
 

Claudia Nemat, a DT igazgatóságának tagja a sajtótájékoztatón kifejtette: "ahelyett hogy 10 országban, 10 helyen, 10 különböző megoldásunk lenne, központilag fejlesztünk mindenki számára". A tagvállalatok szabványosított építőelemeket választhatnak a "központi katalógusból", és az adott régió illetve ország piaci körülményeihez és igényeihez igazított ajánlatokat állíthatnak össze - tette hozzá.
 

Az első termék, a "Cloud VPN" elnevezésű, kisvállalati ügyfelek részére fejlesztett megoldás már most elérhető az említett három országban. Ezt további termékek követik majd az év során, köztük televíziós szolgáltatások és video játék ajánlatok, amelyeket a lakossági ügyfelek számára kínálnak majd.
 

A közleménye szerint az európai hálózatbővítések garantálják, hogy 2018-ra a lakosság mintegy 95 százaléka élvezheti majd a nagysebességű LTE technológia előnyeit, 2020-ra pedig a DT összes rádiós adótornya LTE technológiával lesz felszerelve Európában.
 

2018-ra Európában a DT hálózatába kapcsolt összes háztartás mintegy fele szélessávú, minimum 100 megabit másodpercenkénti (Mbit/sec) sebességű kapcsolattal barangolhat majd az interneten. Az elkövetkezendő években a háztartásoknak mintegy 12 százalékában a vezetékes kapcsolat átviteli sebessége pedig elérheti akár az 500 Mbit/sec sebességet is.
 

A Deutsche Telekom mindezt elsősorban az optikai és az olyan új technológiák ötvözésével éri el, mint a "G.fast" és a "Super Vectoring", amelyeket fokozatosan, az infrastruktúra átalakítása során vezet be Európában. A hibrid technológiával ötvözhető a vezetékes és mobil hozzáférés.
 

Németországban hétfőtől mindenhol elérhető az első hibrid router, amelyet a későbbiekben további TV funkciókkal fognak felruházni. A DT csoport európai leányvállalatai szintén az idén tervezik az új router bevezetését, és 2016 végéig összesen 100 ezer ilyen eszköz kerülhet a piacra.
 

A Deutsche Telekom a világ 50 országában van jelen és mintegy 228 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A csoport több mint 151 millió mobil előfizetővel, 30 millió vezetékes vonallal és több mint 17 millió szélessávú vonallal rendelkezett 2014 december végén. A 2014-es pénzügyi évben a csoport bevétele 62,7 milliárd euró volt, ennek több mint 60 százaléka Németországon kívülről származik.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05