Gyorsan kiépítette informatikai fenyegetését Irán

MTI Sajtóadatbank, 2015. március 30. 08:44

Teherán mindössze két év alatt állította fel orosz segítséggel saját kiberhadseregét, amivel szakértők szerint képes lehet megbénítani a globális infrastruktúrákat.

"Öt évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy Irán ott fog tartani, ahol ma tart - mondta a Business Insider honlapján olvasható cikkben David Kennedy kiberbiztonsági szakértő, a TrustedSec információbiztonsági cég alapítója. - Iránt egykor D-fokozatú kiberfenyegetésnek tekintették. Ma más csaknem egy szinten van Oroszországgal és Kínával".

Amióta 2013-ban Haszan Róháni került az elnöki székbe, Teherán megtizenkétszerezte kiberbiztonsági kiadásait a Small Media brit technológiakutató cég e héten közzétett jelentése szerint. Hangoztatva, hogy fel kell fejleszteni az ország informatikai képességeit, az államfő mintegy 19,8 millió dolláros évi költségvetést juttatott a Forradalmi Gárdának.

Bár kezdetben Teherán ilyen irányú erőfeszítései a belső ellenzékkel szemben összpontosultak, a kormány később offenzív munkára állította át a szakértőket, miután a Stuxnet amerikai számítógépvírus 2010 júniusában behatolt az iráni kormányzati szerverekbe, s tönkretette az ország urándúsító centrifugáinak csaknem ötödét.

2010 novemberére a Bászidzs Kibertanács 1500 kiberharcost képezett ki, akik Hoszein Hamedáni forradalmigárda-parancsnok szerint "szolgálatba léptek, és a jövőben számos műveletet hajtanak végre" - derül ki a Közel-keleti Médiakutató Intézet (MEMRI) 2013-ban közzétett jelentéséből.

"A világ országai között egy olyat sem ismerek, amely magas kormányszinten jobban összpontosítana a kibertérre, mint Irán, beleértve az Egyesült Államokat is" - mondta még tavaly novemberben Dmitri Alperovitch, a CrowdStrike kiberbiztonsági cég társalapítója. Ian Bremmel geopolitikai szakértő szerint "tíz éven belül Irán informatikai képességei több gondot jelentenek majd, mint atomprogramja".

"Oroszország valószínűleg sokat segített Iránnak informatikai képességei felfejlesztésében arra az esetre, ha konfliktusba kerülne a NATO-val - mondta a már idézett David Kennedy. - Ha (az irániak) össze akarják omlasztani az amerikai pénzügyi szektort vagy megbénítani a fegyveres erők kommunikációs képességét, meg tudják tenni."

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05