A UPC előfizetői három napja nem kapnak megfelelő szolgáltatást

forrás: Prím Online, 2015. április 3. 14:43

Számos hazai honlap elérhetetlenné vált a UPC előfizetői számára. Egymásra mutogatás van, internet azóta sincs, vagyis nemrég helyreállt a szolgáltatás.

Nehéz lenne igazságot tenni a UPC és az Externet között kirobbant vitában, melyben előbbi technikai zavarból, utóbbi viszont üzleti vitából eredményezteti, hogy nem éppen olcsó előfizetésükért az ügyfelek cserébe nem kapnak megfelelő szolgáltatást. A kevés tény között biztosnak tűnik, hogy a UPC anyacége felmondta az együttműködést az Externettel (utóbbi rendszerét használja sokak között a közmédia és számos kereskedelmi csatorna). Ez utóbbi az „üzleti” magyarázatváltozat. A UPC rendületlenül „technikai” problémáról beszél.

A UPC hivatalos Facebook-oldalán rövid közleményt posztolt, melyben – barátságos, tegező modorban – ez olvasható: „Tisztelt Ügyfeleink! Az internet hálózatunkon jelenleg oldalelérési (DNS) probléma jelentkezik. Kollégáink már dolgoznak a hiba elhárításán. Megértéseteket és türelmeteket köszönjük, az okozott kellemetlenségért pedig elnézéseteket kérjük!”

Nem mondhatni, hogy a tömör fogalmazás három nap után megnyugtatná az előfizetőket. A Facebook-oldalon a posztolás ugyan le van tiltva, de kommentelni lehet, s az előfizetők valósággal tombolnak a hozzászólásaikban. Csak kettő a szelídebbek közül:

„Se az internet nem megy, se a telefonos ügyfélszolgálat nem elérhető! Ki se csöng! Ez azért már kezd elég komikussá válni...”

„Szeretnék érdeklődni, hogy ma még várható leállás, vagy végre képesek normálisan szolgáltatni? Továbbá érdekelne, hogy hogyan szervezzem a hosszú hétvégét? Mely napokra időzítsem a programjaimat és mely napokon lehet számolni interneteléréssel? Esetleg az időjárásjelentés mintájára létrehozhatnának egy szolgáltatást, mely legalább előre jelzi, hogy mikor várható szolgáltatás és mikor várjuk hiába. Csak mert akkor nem tervezek egész napos internethez kapcsolódó feladatokat olyan napokra, amelyeken pl. reggeltől 17 óráig nyoma sincs internetnek (mint ahogyan ez két-három hete történt...). Illetve ezúton szeretném jelezni, hogy különféle okok miatt (pl. internet kimaradások miatt több feladat és munka végrehajtása meghiúsult) sajnos még nem fizettem be az előző havi számlát és úgy fest, hogy nem is áll majd módomban. Azonban hajlandó vagyok ezt kompenzációnak tekinteni a cégük részéről. A UPC szíves megértését köszönöm!”

Frissítés: A cég Facebook-oldalán közölte, hogy a szolgáltatás helyreállt, működik. Hivatalos közleményt azonban még nem adtak ki az ügyben.

 

hirado.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09