Kevés honlap használ figyelemfelhívást a kiskorúakra káros tartalmaknál

forrás: Prím Online, 2015. június 28. 12:36

Az NMHH tanácsadó testülete, a Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal által vizsgált honlapok közel harmada nem használ semmilyen figyelemfelhívást a káros internetes tartalmak megjelenítése előtt, és a figyelemfelhívó szövegek között szinte nincs két egyforma. A testület a napokban 120 honlap tartalomszolgáltatóját levélben hívta fel a vonatkozó törvényi előírások és a kerekasztal szűrőszoftver-ajánlásának betartására.

A Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal vizsgálata rávilágított arra, hogy sok olyan honlap van, amely nem jelzi, ha a gyermekek számára káros tartalom található az oldalon. A vizsgált honlapok kevesebb mint fele felel meg a törvénynek és szűrőszoftver-ajánlásnak egyaránt, harmaduk nem használ semmilyen figyelemfelhívást a káros internetes tartalmak megjelenítése előtt, és a szűrőszoftverek működését elősegítő kulcsszavak (metatagek) a honlapok kevesebb mint tizedénél találhatók meg.

 

A vizsgálat eredményei alapján a testület a napokban levélben hívta fel mintegy 120 érintett tartalomszolgáltató figyelmét – az egyes honlapokra vonatkozóan részletezve a hiányzó figyelemfelhívó információkat –, hogy fokozottan törekedjenek a vonatkozó törvényi előírások és a kerekasztal szűrőszoftver-ajánlásának rendelkezéseinek betartására a kiskorúak védelme érdekében.


A vizsgált internetes oldalak mindössze 43 százaléka használja megfelelően a figyelemfelhívást: a figyelmeztető szöveg megfelel a törvényi előírásnak és az ajánlásnak, tartalmazza a legfontosabb információkat, és a felhívás is megfelelőképpen működik. Viszont csupán 17 százalékuk ajánlja fel a szűrőszoftver használatát. A tíz százaléknyi, metatageket használó honlapok közül csak 1-2 honlap alkalmazza azokat az ajánlásnak megfelelő formátumban.
 

 

A hat legjellemzőbb figyelemfelhívási hiba

 

A jelentés szerint a káros tartalmakra történő felhívás hatékonyságát csökkenti az is, hogy a szolgáltatók által megfogalmazott figyelemfelhívó szövegek rendkívül eltérőek, gyakorlatilag nincs közöttük két egyforma. A hat legjellemzőbb hibás figyelemfelhívási hiba közé tartozik, hogy már a figyelmeztető ablak is tartalmaz olyan képeket, videót, amelyek már felnőtt tartalomnak tekinthetők; nincs lehetőség a „nem" kiválasztására, vagy az oldal  annak hatására nem léptet ki; a honlap először figyelmeztet ugyan a kiskorúakra káros tartalomra, de másodszori próbálkozásnál már mindenféle figyelmeztetés nélkül megjelenik a tartalom.

 

Gyakori hibás megoldás az is, amikor a honlapon a figyelmeztetés előtt egy pillanatra látható a felnőtt tartalom; a Google-ról belépve néhány oldalra – amelyen egyébként található figyelmeztető jelzés – „akadály nélkül"betöltődik a kiskorúakra káros tartalom; illetve ahol bár megjelenik a figyelmeztetés, de a mellette lévő reklámra kattintva az azonnal átlinkel felnőtt tartalmakat tartalmazó oldalra.

 

A kerekasztal reméli, hogy a felszólítások célt érnek, és növelik a gyermekek biztonságát az online térben. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyermekvédelmi ismereteket összefoglaló aloldalán, a gyermekbarat.nmhh.hu oldalon további információk érhetőek el a kiskorúak internetes védelmét illetően.



A Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal 2014. április 23-án fogadott el ajánlást a kiskorúakra káros internetes tartalmak és szolgáltatások esetén alkalmazandó figyelemfelhívó jelzésekre és ingyenesen elérhető szűrőszoftverek tulajdonságaira vonatkozóan. Az ajánlás legfőbb célja a kiskorúakra káros tartalmak hatékony szűrését lehetővé tevő szűrőszoftverek ingyenes elérhetősége mellett az, hogy ártalmas tartalmak esetén a tartalomszolgáltatók hívják fel a figyelmet a tartalom veszélyes jellegére. 

 

Kép: expresso.pt

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05