Élő ünnepi koncertközvetítés a MinDig TV mobilalkalmazásával

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 19. 11:35

Azok sem maradnak le Szent István ünnepének változatos programjairól, akik nem tudnak részt venni az eseményen, az Antenna Hungária a MinDig TV Applikációban augusztus 20-án élőben közvetíti az ünnepi koncerteket a Várkert Bazárból.

Program:

16:30 órakor kezdődik a Hot Jazz Band koncertje. A csapat muzsikája a húszas-harmincas évek forródzsessz-éráját idézi.
18:00 órakor veszi kezdetét az idén 10 éves Irie Maffia műsora. A banda zenéjében a reggae, hiphop, rock és funky határai mosódnak egybe.
19:30 órakor a magyar népzenei élet elismert közreműködője, az immáron több mint 20 éves Csík Zenekar lép a színpadra.

 



A MinDig TV ingyenes applikációja közel egymillió letöltéssel büszkélkedhet a négy platformon – iOS, android, Windows Phone és Windows 8. Segítségével élőben, akár HD-minőségben is élvezhetjük a közszolgálati tévécsatornák és az euronews 4 nyelven elérhető programját. Folyamatosan frissülő videotárjából szintén ingyenesen válogathatunk. Emellett rendszeresen találkozhatnak a felhasználók a MinDig TV Extra kínálatába tartozó tévécsatornák, illetve egyéb kulturális programok élő adásával is.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09