Az egész magyar űripart fellendítheti az ESA-tagság

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 7. 11:23

Magyarország még idén teljes jogú tagjává válik az Európai Űrügynökségnek, vagyis új feladatok és kutatások várnak a magyar kutatókra.

Zábori Balázs űrkutató, az M1 – Minden tudás című műsorában kifejtette, a magyar űrkutatás szempontjából mindez nagy változás, általa az egész magyar űripar fellendülhet. Az Európai Űrügynökség (ESA) a hozzánk legközelebbi nagy űrkutatási szervezet, amellyel eddig is nagyon szorosak voltak kapcsolataink.

Szavai szerint projektjeink nagy része a Nemzetközi Űrállomáson szintén az Európai Űrügynökséggel közösen zajlik, míg a magyar diákok igen régóta vesznek részt közös diákprogramokban. Emellett az ESA Rosetta-programjában is nagy szerepe volt Magyarországnak. Az egyik műszer, a ROMAP a mágneses teret és az ionokat méri, egy másik pedig a kiszabaduló porrészecskéket. A mérések arra is választ adhatnak, honnan került a Földre víz.

Zábori Balázs kifejtette, a Nemzetközi Űrállomáson a tudományos-kutató modulokban kaptak helyet az itthon elkészített berendezések. A legfontosabb a Columbus, az ESA kutatómodulja. Ebben található meg a magyar csapat kísérleteinek nagy része.

 



A TRITEL űrdozimetriai teleszkópot például eredendően kozmikus sugárzás vizsgálatára fejlesztették ki, már több példánya feljutott a komplexumra. A műsorban bemutatott példány olyan módosított változat, amit műholdas repülésre szánnak, terveik szerint 2 éven belül egy műholdra juthat fel.

Nagyon különleges, mert poláris pályán fog keringeni, ami annyit tesz, hogy a sarkpontok felett halad el minden egyes kör után. Mindez azért nagyon izgalmas, mert a sugárzási szempontból legérdekesebb övezetek a sarki régiók, ahol a sarki fényt lehet látni, illetve a dél-atlanti anomália, ahol sokkal magasabb a sugárzás. Ezeken mind áthalad majd és képes lesz méréseket végezni.

A TRITEL a szakember szavai szerint alapvetően sugárzásmérő detektorokból áll, de készítettek hozzá olyan egységet is, amely valós időben mutatja az űrhajósoknak a mérési eredményeket.

Egy példányát nemrég küldték volna fel az űrállomásra egy Szojuzzal, de az űrhajó nem tudott dokkolni, és megsemmisült. A magyar csapat most egy második példányon dolgozik, és reméli, hogy jövő év elején az oroszok feljuttatják a világűrbe.

forrás: M1/Minden Tudás

Kulcsszavak: űrkutatás tudomány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09