Helpy, az online takarítás-közvetítő magyar sikerstartup lehet

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 20. 09:22

Hazánkban nemrégen indult el a kategóriában úttörő Helpy, az online takarítás-közvetítőm, mely egyelőre a budapestiek számára elérhető. A startup Magyarország mellett Kelet-Közép-Európát is meghódítaná, hiszen regionális szinten sincs még hasonló szolgáltatás a piacon.

A felgyorsult, időhiányos, városi életmód miatt már Magyarországon, főleg Budapesten is divattá kezd válni a „bejárónő” igénybevétele, akire rábízhatjuk otthonunk rendben tartását, takarítását. Az Európai Unióban évente 5%-kal emelkedik az ilyen szolgáltatást nyújtók száma. Tőlünk nyugatra már több startup ráérzett a takarítás-közvetítésben rejlő biznisz lehetőségére. Így az USA-ban, Kanadában, az Egyesült Királyságban és Németországban már több techvállalkozás indult el ebben a szegmensben, melyek közül a legsikeresebbek – a Helpling, a Hassle vagy a Handy – a befektetők számára is vonzóak, hiszen a három cég átszámítva összesen több tízmilliárd forintnyi tőkéhez is hozzájutott már.

A takarítás-közvetítés az úgynevezett megosztás alapú gazdaság (sharing economy) elvén alapszik, amiből az utóbbi években olyan, mára már techpiaci óriások nőttek ki, mint az Über, vagy az Airbnb. A takarítási szolgáltatás, vagy „bejárónő” alkalmazása tipikusan az a terület, ami nem intézményesült, tehát teljesen informális utakon, szájról-szájra terjedő módon működik. Éppen ezért lehet létjogosultsága az online üzleti modelleknek a területen.

 

A teljesen magyar tulajdonú, Drukka startup stúdió által fejlesztett és menedzselt Helpy gyorsan, megfizethető áron tud megbízható takarítás-szolgáltatást közvetíteni a felhasználóinak. Az egyelőre budapestiek részére elérhető szolgáltatás nemrégiben indult el, de már naponta több százan keresik fel az oldalt, és napi szinten érkeznek megrendelések is. A platform segítségével egyszerűen rendelhetünk takarítást lakásunkba, a kívánt időpontban, fizetnünk pedig csak utólag kell, ha elégedettek vagyunk a szolgáltatással. Erre biztosíték a Helpy szigorú kiválasztási rendszere, melynek segítségével szűrik partnereiket. 

A Helpy külön Airbnb csomagot is kínál azoknak, akik az online platform segítségével adják bérbe lakásukat – hiszen az ő esetükben viszonylag gyakran van szükség takarításra.  

 

A startup régiós szintű terjeszkedést tervez és a későbbiekben további házi munkákra, kisebb javításokra is szeretné kiterjeszteni közvetítői szolgáltatását, illetve még ebben az évben további magyar városokban – így Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsett és Kecskeméten is elérhetővé teszik a szolgáltatást. 

 

A platformban rejlő potenciált jelzi az is, hogy a Helpy bejutott a Central European Startup Awards verseny tízes döntőjébe. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09