Tömegeket vonzott az első Robotcsata

forrás: Prím Online, 2015. december 4. 11:28

Véget ért a HelloWorld első robotversenye, ahol ezrek szeme láttára több mint ötven fiatal versenyző küzdött meg egymással. Több tucatnyi tinédzser elsőként a rendezvény keretén belül kóstolt bele a robotprogramozásba.

Véget ért Magyarország eddigi legnagyobb robotversenye, a HelloWorld Robotcsata, amely keretén belül hazánk legjobb robotprogramozói küzdhettek meg egymással a PlayIT több mint 38 ezres közönsége előtt. Az előzetes várakozásoknak megfelelően a kihívás profi csapatokat és amatőr versenyzőket egyaránt vonzott, és habár végül az eredményhirdetésnél a rutinos indulók léphettek fel a HelloWorld színpadjára, a nap végén azok is nyertek, akik elsőként a Robotcsata alatt kóstoltak bele a robotikába. Az egyik fiatal versenyző szombaton például még azt sem tudta, hogy mi fán terem a programozás, vasárnap viszont a LEGO csatában bátran kiállt a legjobbak ellen.

 


A Robotcsata két napja alatt több mint ötven versenyző próbálta meg hiba nélkül teljesíteni a LEGO Mindstorms és a Codie akadálypályákat, amelyek a különleges fényviszonyok miatt még a profi versenyzőknek is kihívást jelentettek.  A Bánki HÖK szakmai támogatásával összeállított LEGO pályán végül jellemzően a rutinosabb versenyzők indultak el, akik közül többen napokig készültek a versenyre a feladatok tudatában, míg a Codie kihívás jellemzően a kezdő robotprogramozókat vonzotta, hiszen a magyar tanulórobot egyelőre nem érhető el kereskedelmi forgalomban.

 

A Codie számára a HelloWorld Robotcsata egy mérföldkő volt, a hétvégi rendezvény volt ugyanis a startup cég történetének első robotversenye. Az eseményre készített terepasztal leprogramozása a megadott fél órás időkereten belül komoly próbának bizonyult. A 2-3 fős csapatok könnyen kitapasztalták a robotprogramozás csínját-bínját, és végül mindegyik csapat büszkén mutatta be programját a színpadon. A versenyen debütált éles helyzetben a startup cég és a LogMeIn által közösen fejlesztett Scratch modul is, amelynek köszönhetően a gyerekek a népszerű fejlesztési környezetben programozhatták a Codie robotokat.

 

 

A nyertesek nem csak értékes tapasztalatokkal és oklevéllel gazdagodtak, a dobogósok között negyedéves PC World előfizetést, a Telenor Hipersuli programjának felajánlásából egy évig korlátlan Hipernet kártyát, valamint Huawei ajándékcsomagot osztottak ki a szervezők.


Az első HelloWorld csata végeredménye:

 

LEGO Mindstorms csata (szombat)

Első helyezett: Umszki 9C

Második helyezett: Robotecnic

Harmadik helyezett: Noname

Codie kihívás (szombat)

Első helyezett: Ármin és Benjámin

Második helyezett: Peti és Robi

Harmadik helyezett: Dea és Dávid

LEGO Mindstorms csata (vasárnap)

Első helyezett: Noname

Második helyezett: MS Fazekas

Harmadik helyezett: Nano X Team

Codie kihívás (szombat)

Első helyezett: Sándor és Róbert

Második helyezett: Ádám és Levente

Harmadik helyezett: Andi és Nándi


A Robotcsata azonban nem ért véget. Hamarosan érkezik a folytatás, és a szervezők az első rendezvény tapasztalatai alapján áprilisra egy még nagyobb, még színvonalasabb robotversenyt ígérnek, amelynek részleteiről folyamatosan tájékoztatják majd a versenyzőket a HelloWorld Facebook oldalán.

Kulcsszavak: verseny robot programozás

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09