Új eszközök gyorsíthatják fel a magyar űripar felzárkózását

forrás: Prím Online, 2016. április 27. 16:57

Először látogatott hazánkba az Európai Űrügynökség (ESA) első számú vezetője, mióta Magyarország tavaly novemberben a szervezet teljes jogú tagjává vált.

Johann-Dietrich Wörner főigazgatót a kormány nevében Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára és Tari Fruzsina, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetője fogadta 2016. április 27-én, Budapesten. A megbeszélés fő témája a gazdaságélénkítés volt, de szó esett a magyar űrkutatás és űripar eddigi sikereiről, a tagság nyújtotta új lehetőségekről is.

 

Kara Ákos a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: „A magyar szakemberek a legösszetettebb űrprogramokban rendszeresen bizonyítják az űrtechnológiában és a kapcsolódó területeken való felkészültségüket és alkalmasságukat. Az Európai Űrügynökség az egyik programján keresztül, általános technológiafejlesztéssel segíti elő az űriparban használt műszaki megoldások elterjedését más iparágakban.” 

 

A programhoz való csatlakozás lehetőséget ad a magas hozzáadott értéket előállító, csúcstechnológiát alkalmazó iparágak és szolgáltatások közötti együttműködésre és a megfelelő kapcsolódási pontok kialakulására. A Magyarország számára kiemelten fontos innovatív szektorok fejlesztésének céljával összhangban elősegíti a gazdaságélénkítést és munkahelyteremtést. 

 

A mai egyeztetésen az is elhangzott: Magyarország ESA csatlakozását minden parlamenti párt támogatta. A program az űrtevékenységhez közvetlenül kötődő magyar vállalkozások és kutatóintézetek mellett számos kapcsolódó terület számára ad esélyt és lehetőséget.

 

Johann-Dietrich Wörner elmondta, hogy az ESA programjai széles társadalmi rétegek életminőségének javítását szolgálják. Az űripar vívmányainak felhasználásával ugyanis olyan űralkalmazások jönnek létre, amelyek a mindennapi élet szerves részévé válnak. A főigazgató kiemelte a Magyarország szempontjából fontos mezőgazdaságot és a precíziós gazdálkodásban rejlő lehetőségeket, továbbá rámutatott arra, hogy a meteorológián, helymeghatározáson át egészen a szórakoztatóiparig minden terület összefüggésbe hozható az űrkutatással és űriparral.

 

A főigazgató hangsúlyozta, hogy Magyarország számára nagy jelentőséggel bír majd a 2016 decemberében, Svájcban megrendezendő Miniszteri Szintű Tanácsülés, ahol hazánknak is lehetősége lesz feliratkozni a választható programokra. 

 

Az ESA főigazgatóját látogatása során a Parlamentben Jakab István, az Országgyűlés alelnöke fogadta, továbbá találkozott a fenntartható fejlődés, a gazdasági és a vállalkozásfejlesztési bizottságok vezetőivel is. 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05