Korszakváltó változás az egészségügyben: központosított, felhő alapú e-egészségügyi ökoszisztéma

forrás: Prím Online, 2016. április 30. 03:06

2016 június elsejétől új időszámítás kezdődik a hazai egészségügyben.

Ettől a naptól lesz ugyanis kötelező adatokat szolgáltatniuk az ellátóknak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszerébe, ami gyakorlatilag nem más, mint a jelenlegi legmodernebb, felhő alapú, magas biztonsági fokozatú informatikai struktúra, vagyis egy olyan kommunikációs tér, amely biztosítja majd az egész hazai egészségügyi ágazat számára a rendelkezésre álló adatok egységes kezelését és hatékony elemzését. Emellett az Infotér által rendezett e-egészségügy konferencián számos, a gyógyítást megkönnyítő innovációról esett szó.

 

Első alkalommal rendezte meg április 26-án a pharmapiacnak rendezett e-egészségügyi konferenciáját az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér). A Müpában tartott, PharmaInfoTech 1.0 elnevezésű konferencia fő célja az volt, hogy az egészségügy három nagy szereplőjét; az államigazgatást, a gyógyszeripart és az informatikai megoldásszállítókat egy asztalhoz ültesse, így lehetőséget biztosítson számukra, hogy megvitassák, merre halad az iparág. A szakmai párbeszéd során a konferencia előadói többek között beszéltek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) bevezetésének hatásairól, az e-recept használatáról, az alapellátás fejlesztésének lehetséges irányairól, illetve az adatkezelés új dimenzióiról is. 

 

Az előadásokat követően dr. Máté Attila, az Infotér e-Health munkacsoportjának vezetője irányításával kerekasztal beszélgetéseken vitatták meg az előadók az EESZT rendszer kapcsán felmerülő kérdéseket és lehetséges fejlesztési irányokat. A szakmai véleménycsere központi kérdése az volt, hogyan állhat az e-egészségügyi fejlesztések középpontjában a lakosság támogatása, valamint, hogy miként biztosítható, hogy az ellátásra szorulók a számukra legmegfelelőbb szinten a legmegfelelőbb ellátást, gyógyszereket kaphassák meg.

 

Az Infotér és a Medical Tribune közös rendezvényének délelőtti előadásainak fókuszában az e-egészségügyi stratégia és a gyógyszeripar számára releváns fejlesztések bevezetése és hasznosulása állt. A konferencia nyitóelőadásán Imre László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ egészségpolitikai osztályának vezetője az infotechnológia ellátórendszerre kifejtett hatásairól beszélt, melyek módosítják az adatgyűjtés és az adat tárolás gyakorlatát is. A szakember elmondása szerint az elektronikus adatgyűjtésnek és rendezésnek köszönhetően az adatfeldolgozás sokkal egyszerűbbé vált, és olyan elemzések készíthetők, melyek lehetővé teszik a döntéshozatalt támogató modellezést is. 

 

 

A konferencián Szabó Bálint, az EESZT projekt szakmai vezetője beszélt a 2016 június elsejétől bevezetendő rendszer sajátosságairól, hatásairól a gyógyszeriparra, illetve az e-recept fogalmáról, kiemelve azt, hogy mivel a felhő alapú rendszerben különösen érzékeny személyes adatokat tárolnak majd, az a lehető legmagasabb fokozatú biztonsági besorolással bír. Az állampolgárok emellett a digitális önrendelkezés (DÖR) rendszerén keresztül meghatározhatják, mely adataikhoz nem férhet hozzá egy adott intézmény, osztály, orvos.

 

Divinyi Zsombor, az Állami Egészségügyi Ellátási Központ (ÁEEK) főosztályvezetője előadásában az ÁEEK megvalósult és még indulásra váró projektjeiről beszélt. A szakember elmondta, hogy 2015-re felállították az e-egészségügyi infrastruktúra lényegi részeit, melynek központi eleme az EESZT. Ahhoz, hogy a rendszer hatékonyan működjön, kiemelt fontossággal bír, hogy a fekvő-, szak-, alap- és gyógyszerellátók megosszák egymással az információkat.

 

Rácz Jenő exminiszter, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója a konferencia délutáni blokkjában tartott előadásában kiemelte, hogy az EESZT bevezetésével a betegellátás gördülékenyebbé és biztonságosabbá alakítható. Ahogy fogalmazott, „egy téves információ az ember életét is követelheti, míg a valós és időben lehívható adat életet menthet”. Véleménye szerint a rendszer segítségével megelőzhető az értékes idő elvesztése. Az informatikai rendszerek felhasználóbaráttá tételéhez pedig törekedni kell az informatika adta lehetőségek leegyszerűsítésére, a felhasználók digitális kompetenciáinak javítására és a rendszerekből adódó értékek, előnyök kommunikációjára.

 

A konferencia végén bemutatásra került a MENTA mobil applikáció is. A fejlesztők célja az ingyenesen letölthető alkalmazással az alapellátás, valamint a lakosság kapcsolatának erősítése. Faller Richárd, a projekt vezetője a gyakorlatban is bemutatta a MENTA működését, mely tartalmaz minden olyan információt, ami egészségügyi szempontból a felhasználóknak hasznos lehet. Az applikációban így megtalálható egy egészségnapló, egészségterv, beépített tudástár, de népszerű fitness funkciók is. 

 

Dr. Máté Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület e-Health munkacsoportjának vezetője így összegezte a hiánypótló konferenciát: „Nagyon örülünk annak, hogy az egészségügyi ágazat két olyan meghatározó szereplője - az állami intézmények és gyógyszeripar - vett részt a konferenciánkon és cserélt gondolatokat az informatika mentén, mely eddig erről a területről korlátozottan kommunikált egymással. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos az ágazat szereplőinek véleménycseréje, információs transzferje, melyet az Infotér e-egészségügyi munkacsoportja célként zászlajára tűzött ki. Bízunk benne, hogy a kezdeményezésünknek köszönhetően elindulhat egy együttgondolkozás, információcsere a gyógyszeripar és az ágazat vezetése között az e-egészségügy jelentőségéről, mely fokozottan segítheti az információtechnológiai eszközökkel megtámogatott hatékony betegellátás kialakulását.”

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09