Versenyben a versenyzőkért

forrás: Prím Online, 2016. május 7. 14:16

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság két rangos informatikai diákversenye díjkiosztóját tartotta május 5-én, az ELTE Informatikai Karán. 

A 19. Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny és a 32. Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny kiemelkedő helyezettjei vehették át díjaikat. A versenyen évek óta eredményes tanulókkal szereplő oktatókat is könyvjutalommal ismerték el. 

 

A 19. Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny nyerteseit Horváth Zoltán, az ELTE Informatikai Kar dékánja, Miltényi Gábor, az NJSZT ügyvezetőigazgató-helyettese és Zsakó László, az Országos Versenybizottság elnöke köszöntötte. A 32. Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Verseny díjazottjait Horváth Zoltán dékán mellett Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke, Varga Attila, az EMMI titkárságvezetője és Péceli Gábor akadémikus, az NJSZT korábbi elnöke köszöntötte. A versenyt Zsakó László és Horváth Gyula, a Versenybizottság tagja értékelte.

 

 

Horváth Zoltán és Miltényi Gábor is hangsúlyozta: az NJSZT és az ELTE IK 2016-tól még szorosabbra fűzi együttműködését. Az NJSZT által felfedezett és képzett tehetségek - így a versenyeken eredményesen szereplő diákok is - átléphetnek az ELTE IK tehetséggondozó rendszerébe. A kar hallgatói már elsőéves koruktól külön tehetséggondozó foglalkozásokon vehetnek részt, bevonják őket a kutató-fejlesztő munkába, személyes tutorokat rendelnek hozzájuk, egyenes utat biztosítanak a két diplomás európai mesterképzéshez is. Az NJSZT és az ELTE IK tehetséggondozási programjaiban kibontakozó fiatal szakemberek kiváló eséllyel indulhatnak a munkaerőpiacon, akikért az IT-cégek fognak versengeni. Vágujhelyi Ferenc, az NHIT elnöke Nemes Tihamér több mint félévszázada kiadott, híres könyvét hozta magával. „A Kibernetikai gépek című könyvben ismertetett berendezéseknek már a formáján látszik, hogy a gépek mire képesek. Manapság, ami a gyárból kijön, üres váz. A mai hozzáadott érték: a szoftver.” Érvelése szerint akkor van jövője egy országnak, ha dolgoznak benne szoftveresek. Ma Magyarországon körülbelül 300.000 ember dolgozik az IT-szektorban, ebből körülbelül 20.000 lehet a programozók száma. A 18 évesek körülbelül 7 százaléka megy informatikus pályájára. Övék a jövő – nagyon szerencsés, aki tud is programozni, és élvezi is azt, amit csinál. Erre adnak példát a versenyzők. 

 

Az NJSZT kiemelkedő jelentőséget tulajdonít versenyeinek, amelyeken az elmúlt több mint 30 évben 270.000 diák mérettette meg magát. Péceli Gábor akadémikus, az NJSZT korábbi elnöke mondanivalóját három pontban foglalta össze: először is szívből gratulált a verseny nyerteseinek és tanáraiknak. Másodszor megerősítette, hogy az NJSZT azoknak a társasága, akik elkötelezettek a tehetséggondozás, a digitális esélyegyenlőség és a digitális írástudás iránt. Végezetül pedig azt tanácsolta a diákoknak: szeressék az informatikát, de ne csak az informatikát szeressék! 

 

A versenyeket a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatta, a verseny szakmai együttműködő partnere a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács.

 

A versenyek feladatai és eredményei a következő oldalakon tekinthetőek meg:

http://tehetseg.inf.elte.hu/logo/logo_aktualis.html

http://tehetseg.inf.elte.hu/nemes/nemes_aktualis.html

http://tehetseg.inf.elte.hu/nemesa/nemesa_aktualis.html

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09