Új PlateSpin megoldások a NetIQ-tól: költözés csettintésre

forrás: Prím Online, 2016. július 5. 11:18

A megújult PlateSpin Migrate és PlateSpin Transformation Manager segítségével a vállalatok kockázatok nélkül, körültekintő előzetes tesztelés után, mindössze pár perces leállás mellett migrálhatják informatikai szolgáltatásaikat fizikai, virtuális és felhőalapú környezetek között.

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a PlateSpin Migrate 12.1 és a PlateSpin Transformation Manager. A vállalat a PlateSpin portfólióval a katasztrófa utáni helyreállításban, illetve az adatközponti szolgáltatások migrálásában segíti a vállalatokat. A most kiadott termékek használatával az informatikai szakemberek még egyszerűbben és pontosabban tervezhetik meg, ellenőrizhetik, illetve kivitelezhetik az áttelepítési folyamatokat. 

 

„A PlateSpin Migrate tehetőséget biztosít arra, hogy az informatikai szakemberek az egyes szolgáltatások áttelepítése előtt leteszteljék, hogyan fognak működni a folyamatok az új környezetben. Az esetleges hibák így még a migráció és az éles üzembe helyezés előtt orvosolhatók. Az áttelepítés pedig mindössze néhány percet igényel, tehát a vállalatoknak csupán minimális állásidővel kell számolniuk” – mondta Hargitai Zsolt, a Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője.

 

A PlateSpin Migrate automatizálja a szerverek informatikai szolgáltatásainak áthelyezését bármilyen két szerver között, legyen szó fizikai, virtuális vagy felhőkörnyezetről. A legújabb kiadás segítségével a vállalatok már Microsoft Azure felhőkbe is minden eddiginél egyszerűbben migrálhatják szolgáltatásaikat. A megoldás Windows és Linux szolgáltatások mozgatására egyaránt alkalmas, és horizontálisan skálázható: akár negyven áttelepítés is futhat egyszerre egy-egy PlateSpin Migrate szerveren. A friss változat a Windows Server 2012 R2 fürtöket is támogatja, valamint Microsoft Hyper-V támogatást is biztosít a parancssoros felhasználói felületen keresztül.

 

A PlateSpin Transformation Manager rendkívül hatékonyan egészíti ki a PlateSpin Migrate képességeit. Segítségével a vállalatok, szolgáltatók és rendszerintegrátorok pontosan megtervezhetik és nyomon követhetik a nagyobb léptékű adatközponti transzformációs folyamatokat, ezáltal időben és költséghatékonyan bonyolíthatják le az áttelepítéseket.

 

Az automatizált megoldás jól átlátható vezérlőpultokat tartalmaz, amelyeken minden folyamat egyszerre követhető, így nem kell manuálisan, táblázatban vezetni a változtatásokat. Az eszközzel az informatikai szakemberek a folyamat minden elemét pontosan megtervezhetik, beleértve a költségeket és a kivitelezéshez szükséges időt is. A vezérlőpultok azt is részletesen megjelenítik, hogyan állnak az egyes projektek, az eredmények és jelentések pedig egyszerűen megoszthatók minden külső és belső érintett féllel. A PlateSpin Transformation Manager bármilyen környezetben alkalmazható, tehát használható többek között a szerverek fizikai mozgatása során, a fizikai környezetből virtuális környezetbe történő migrációnál, illetve egyik virtuális környezetből a másikba való áttelepítés során. A szoftver olyan környezetben is jól használható, amelyet több bérlő használ, ezért a szakemberek egyénileg testre szabott áttekintést is készíthetnek vele a kollégáik, feletteseik, illetve a projektben résztvevő ügyfelek számára.

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05