Újabb Fortune 500-as skalpokat gyűjtött be a budapesti IT-tanácsadó cég

forrás: Prím Online, 2016. december 19. 09:59

2016-ban tovább folytatódott az üzleti intelligencia és big data technológiákkal foglalkozó Starschema Kft. térnyerése az amerikai piacon. 

A cég ügyféllistáján olyan nevek sorakoznak, mint az Apple, a Facebook, a Walt Disney vagy a Netflix.  Az új megbízásoknak köszönhetően a budapesti IT-csapat árbevétele elérte a 2 milliárd forintos határt, miközben foglalkoztatottainak száma 57-ről 132 főre nőtt.

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2016-ban is óriási fejlődési ugrást hajtott végre a budapesti székhelyű Starschema. A nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég 2015 höz képest mintegy 67 százalékos bevétel növekedést produkált, és elérte a 2 milliárd forintos határt. A fejlődés erőteljes dinamikáját mutatja az is, hogy foglalkoztatottainak száma az egy évvel ezelőtti 57-ről 132-re nőtt, ezzel a Starschema hazai viszonylatban jelenleg az egyik legnagyobb adatelemzésre és adatvirtualizációra specializálódott szakembergárdával rendelkezik.

 

A cég megrendeléseinek jelentős része, mintegy 70 százaléka a tengerentúlról, főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik. A Starschema ügyfelei között olyan óriások találhatók, mint az Apple, a Tesla, a Boston Scientific és a Walt Disney. De ezen a hosszú listán szerepel a Facebook és a világ legnagyobb streaming szolgáltatója, a Netflix is. Előbbi adatvizualizációs szervereit egy ideje már a budapesti cég algoritmusaival felügyelik, utóbbi pedig a magyar szakemberek segítségével jut hozzá valós időben legfontosabb mutatószámaihoz, mint a nézettség, a sorozatöregedés és a folytatási hajlandóság.

 

A Starschema az elmúlt években mutatott teljesítménye alapján felkerült az amerikai Inc. magazin által 2016 elején kiadott listára, amelyen a leggyorsabban növekvő európai vállalkozások szerepelnek. Ezen felül idén novemberben a feltörekvő vállalkozások kategóriájában elnyerte a Pegazus Díjat, amely Magyarország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásainak rangos elismerése.

 

 

A cég a további terjeszkedés érdekében ez év elején alapította meg amerikai leányvállalatát, ahol a sales tevékenység mellett a tervek szerint 2017-ben egy fejlesztő csapat is megkezdi munkáját. A 

 

Starschema vezetői az elkövetkező évekre 50 százalékos növekedési ütemet jósolnak a piaci trendek és a megrendelői oldalon mutatkozó igények alapján. Optimizmusokat igazolja, hogy legújabb ügyfeleik között található a harmadik legnagyobb amerikai hitelkártya szolgáltató, a mintegy 60 millió kártyatulajdonost kiszolgáló Discover, valamint a hálózati eszközök és telekommunikációs berendezések gyártásával foglalkozó technológiai óriás, a Cisco Systems. A két Fortune 500-as céggel várhatóan 2017 első negyedévében kezdődik meg a közös munka.

 

Földi Tamás, a Starschema ügyvezetője szerint gyors növekedésük kulcsa, hogy mindig is nyitottak voltak a big data területén megjelenő új technológiákra és megoldásokra, amelyeket az elsők között sajátítottak el. „Sikerünk másik fontos összetevője, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtunk magas színvonalon, amelyekre nemzetközi szinten nagy az igény, és amelyekhez rajtunk kívül csak nagyon kevesen rendelkeznek a megfelelő kompetenciákkal. Ezzel gyakorlatilag bármelyik nagyvállalat érdeklődését fel lehet kelteni. A jövőben tovább szeretnénk erősíteni azt a Starschemáról kialakult képet, hogy ez egy olyan cég, amely kifejezetten szereti a komplex, nehezen megoldható technológiai feladatokat” – mondta Földi Tamás.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09