Magyarok a nemzetközi siker kapujában

Speciális játszótereket fejlesztő hazai startup bizonyíthat Londonban

forrás: Prím Online, 2017. március 12. 10:03

Hazai győzelem született a nemzetközi női startup verseny utolsó, budapesti elődöntőjében: a hét versenyző csapat közül a MagikMe bizonyult a legjobbnak. Az integrált játszótéri élmény elterjesztésén dolgozó csapat ezzel bejutott a Women Startup Competition júliusban megrendezésre kerülő londoni döntőjébe.

A MagikMe terveit a közönség is hatalmas tapssal díjazta. A startup egy olyan játszótéri modell megalkotásán dolgozik, ahol sérült és egészséges gyermekek együtt játszhatnak. Alapvető célja, hogy azoknak a családoknak is lehetővé tegye a hétköznapi közös szórakozást, akik mozgássérült gyermekeket nevelnek, valamint, hogy játékaik segítségével a társadalmi integráció minél hamarabb, már óvodás kor előtt elinduljon. A MagikMe bebizonyította, hogy lehetséges olyan eszközök tervezése, amelyek minden gyermek számára szórakoztatóak, valamint biztonsági szempontból is megfelelnek a fogyatékkal élő és az egészséges gyermekek igényeinek. Jelenleg két játszótéri termékkel vannak jelen a hazai piacon, amelyek fővárosi és vidéki játszótereken egyaránt megtalálhatóak. Emellett már fejlesztik harmadikuk terméküket is, egy speciális „Trió” hintát, amelyen a gyermekek, egymást hajthatják majd.

 

A MagikMe csapatában megtalálható designer, gyermekpszichológus, kommunikációs szakember, szervezetfejlesztő, pályázatíró és kreatív szakember. A Women Startup Competition londoni döntőjétől elsősorban kapcsolatépítési lehetőségeket várnak, és nemzetközi törekvéseiket nagyban segítheti majd a külföldi megmérettetés, csak úgy, mint a skateholderekkel való találkozás.

 

A második helyezett a HeatVentors csapata lett, akik egy környezettudatos hőenergia generátor építésén dolgoznak, amely csökkentett szénmonoxid kibocsájtással és alacsony költséggel üzemel. A harmadik helyen a Gather Interior végzett. A csapat egy életmód applikáció fejlesztésén dolgozik, amely életterek funkcionális és esztétikus berendezését hivatott támogatni, szekértő bevonása nélkül.

 

Magyarország első női startup-versenye, a Women Startup Competition célja a női cégalapítók támogatása és a női jelenlét fontosságának hangsúlyozása a startup szektorban. A verseny ugyanúgy nyitott nők és férfiak számára, mindössze egyetlen feltételnek kell megfelelni: a startupok legalább 50 százalékban hölgy tagokból kell, hogy álljanak. A verseny eddigi története alatt a nevezések száma a triplájára emelkedett, az elmúlt négy évben pedig több mint 1 millió 360 ezer dollár értékű befektetési forráshoz juttatták a nyertes vállalkozásokat.

 

Finnország, Lengyelország, Csehország, Anglia, Németország és Ausztria nagyobb városaiban, és az itthon megrendezett elődöntők győztesei egyenes ágon jutottak be a londoni döntőbe. A versenyre való jelentkezés az elődöntőkkel azonban nem zárult le, április 4-ig online is lehet jelentkezni a WSC oldalán: http://www.womenstartupcompetition.com, ahonnan további hét csapat (egy közönségszavazás útján) jut tovább a londoni döntőbe.

„Számomra a legnagyobb dilemma, hogy kiválasszam a személyes kedvencemet, mert 1-2 csapat kivételével mindegyikben ott látom a jövőbeli potenciált. Nagy örömmel tölt el, hogy a Budapesten megmérkőző hazai és külföldi versenyzők közül egy olyan magyar startup jutott a londoni döntőbe, és reményeim szerint egy hatalmas lépéssel közelebb a nemzetközi sikerhez, amelyik bizonyítja, hogy a társadalmi érzékenység és egy profi üzleti modell egymást nem kizáró tényezők" – nyilatkozta az elődöntő után Müller Tamás, a verseny alapítója. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09