Mozduljunk ki a Szigetre!

forrás: Prím Online, 2017. április 4. 09:16

Mozduljunk ki! néven hazánkban egyedülálló kezdeményezés indult, melynek célja, hogy a mozgássérült fiatalok közül mind többen át tudják élni a társas események, koncertek, fesztiválok nyújtotta élményeket. A kezdeményezés egyik állomása az idei Szigeten lesz, ahol a mozgássérült fiatalok szakmai segítség mellett szórakozhatnak, de az alapítók számítanak más szórakozóhelyek együttműködésére is.

Magyarországon mintegy 250.000 mozgássérült él, akik közül sokan nem tudják átélni azokat az élményeket, melyeket a társas események nyújthatnak számunkra. Mozduljunk ki! néven indult új kezdeményezés célja, hogy a kerekesszékkel élők - szakmai segítség mellett - biztonságos módon, de önállóan “mozdulhassak ki” és szórakozhassanak.

 

“A kezdeményezés abból a szempontból közelíti meg a mozgássérültek kérdését, hogy a fogyatékossággal élő embereket nem akadályozottként, hanem aktív társadalmi életet élő fogyasztóként kezeli, minden területen az oktatáson, foglalkoztatáson át egészen a kikapcsolódásig, elkerülve a szükségtelen elkülönülést, vagyis a szegregációt” – meséli Csángó Dániel a Mozduljunk ki! egyik alapítója. Mint elmondta, a mozgássérültek szociális beleilleszkedéséről, szabadidős tevékenységéről még nem készült átfogó felmérés vagy tanulmány, de a területen dolgozó szakemberek egybehangzó véleménye szerint a fogyatékossággal, ill. kerekesszékkel élő fiatalok igen elzártan élnek, keveset járnak kikapcsolódni, és ha mégis, akkor sem jellemző, hogy nem fogyatékos kortársaikkal tennék azt.

 

Márpedig a fogyatékossággal élő emberek társadalmi elfogadottságához és befogadásához nélkülözhetetlen, hogy a mozgássérültek és a nem fogyatékossággal élők találkozzanak, közös élményeket szerezzenek, melyekből merítkezve a későbbiekben közeledhetnek egymáshoz – állítják a szervezők.

 

“Jellegükből adódóan a zenei rendezvények, koncertek, fesztiválok vagy kulturális rendezvények igen ideálisak e találkozókhoz, és sok mozgássérült fiatal vágya, hogy önállóan, a mindennapi/hétköznapi környezetéből kiszakadva szórakozhasson, de állapotuk miatt ez szakmai segítség nélkül nem megvalósítható” - mondja Teofilaktu Alexandra konduktor, a mozgalom másik alapítója, hozzátéve, hogy mozgássérültek helyzete igen komplex, segítségre lehet szükségük az önellátás különböző területein, mint például kerekesszék használat, kommunikációs helyzetek megoldása, evés-ivás, mosdóhasználat stb. Ezek miatt többségük segítség nélkül önállóan kikapcsolódni, bulizni nem tud.

 

„Az a célunk, hogy a fogyatékossággal élők ne csak szemlélői, hanem résztvevői legyenek az életnek. Az ilyen eseményeken fiatalok jól érzik magukat, rengeteg élménnyel gazdagodnak, a spontán interakciók és új élethelyzetek pedig hozzájárulnak szocializációjukhoz, ezáltal pedig az önálló élet megtapasztalásához, valamint a társadalom befogadóvá tételéhez. Büszkék vagyunk arra, hogy ezt elsőként az egyik legnevesebb hazai fesztiválon tehetjük meg” – hangsúlyozta Zsolnay Dóra, konduktor, aki szintén kezdeményezés egyik ötletgazdája.

 

A Mozduljunk ki! csapat első “próbaprojektje” a tavalyi Szigeten volt az Ability Parkkal együttműködve. A fiatalok akadálymentes szórakozásának segítése abszolút megvalósult, hiszen a Mozduljunk ki! csapata az előzetesen regisztrált kerekesszékes vendégek egyéni képességeit és ellátási igényeit szem előtt tartva, közvetlen a helyszínen nyújtott szakmai segítséget számukra. Ezen belül a világhírű Pető Intézetben képzett segítők egy előzetes igény és képességfelmérést követően folyamatosan asszisztáltak a Szigeten való tájékozódásban, a programokban való részvételben, teljeskörűen segítve a kerekesszékeseket a nagyobb önállóság felé. A fesztivál ideje alatt így a fiatalok teljes biztonságban lehettek, ezáltal szabadidőt biztosítva a családtagoknak is. 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09