A legfrissebb digitális trendeket járta körbe a SMART 2017 konferencia

forrás: Prím Online, 2017. április 6. 11:55

Átfogó képet rajzolt a digitalizáció legforróbb trendjeiről a régiós jelentőségű SMART 2017 technológiai konferencia. A budapesti Akvárium Klubban megrendezett esemény mintegy száz magyar és nemzetközi szakértő segítségével mutatta be az okos otthon és okos város megoldások, a mesterséges intelligencia, az okos fizetési megoldások és az önvezető technológia aktualitásait.

Gőzerővel fejlődik az önvezetés technológiája, mely gyökerestül változtathatja meg a közlekedési szokásokat. Ebben a témában Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója is előadást tartott, melyben rávilágított, hogy számos techcég – úgymint a Google vagy az Uber - dolgozik az önvezető taxik kifejlesztésén. Tanulmányok szerint a technológia elterjedése kilencven százalékkal csökkentené az autók számát az utakon, hiszen az autózás szolgáltatás alapúvá válhat és egyre kevésbé lehet fontos szempont, hogy saját tulajdonú autóval közlekedjünk.  

 

A forgalom azonban ezzel párhuzamosan mintegy 10%-kal megnőhet a városokban, hiszen a sofőrnélküli taxik gyakorlatilag megállás nélkül fuvarozhatnak. A főigazgató szerint éppen ezért nem szabad a világnak újra elkövetnie azt a hibát, mint az 1940-es évektől kezdődően, amikor – főleg az Egyesült Államokban - autóközpontúvá kezdték tenni a nagyvárosokat. A városok élhetőbbé tétele érdekében a fenntartható közlekedési módoknak, így a tömegközlekedésnek és a kerékpározásnak kell prioritást kapnia. 

 

 

Jön az 5G 

A konferencián előadást tartott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója is, aki az ötödik generációs mobiltechnológia (5G) és az alacsony frekvenciás, eszközvezérlésre használt megoldások elterjedését nevezte a következő évek két legfontosabb piaci trendjének. A vezérigazgató szerint az okostechnológia az élet egyre több területét szövi át, a parkolásról vagy az automatizált szállítmányozástól kezdve, a filmforgatásokon színészeket helyettesítő robotokig.

 

A Magyar Telekom - a Kitchen Budapesttel karöltve, az Ericsson Magyarország hálózati támogatásával - a konferencián indította el legújabb pályázatát, ahol többek között a közlekedés, utazás, esemény-orientált megoldások, otthoni környezet, illetve a logisztika területéről várnak NarrowBand-IoT (NB-IoT) alapú ötleteket. Az 1,2 millió Ft összdíjazású versenyre egyetemisták, fejlesztők, mérnökök, közgazdászok, startupok vagy vállalkozások jelentkezését várják „ötlet” vagy „prototípus” kategóriában.

 

 

Hogyan készüljenek fel az egyetemisták még nem létező állásokra?

Az aktuális digitális trendek mellett a SMART 2017 kiemelten foglakozott azzal a kihívással, hogy a technológiai fejlődés üteme miatt egyik-napról a másikra szűnhetnek meg és keletkezhetnek teljesen új munkakörök. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem képviseletében megoldásként kifejtette, hogy az egyetem feladata olyan képességeket adni, amelyekkel a hallgató bármilyen munkakörben helyt tud állni. Melynek három feltétele van: egyrészt a technológiai alapismereteket kell átadni, másrészt a problémamegoldó képességet és a kreatív gondolkodást kell elsajátítania a diákoknak, végül, de nem utolsó sorban pedig olyan készségeket kell fejleszteni, mint a kíváncsiság, a munka iránti szenvedély, a kitartás, vagy a kezdeményező- és alkalmazkodóképesség.

 

A konferencián szó esett arról is, hogy jelenleg több mint 20 ezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról, azonban az átképzés megoldást jelenthetne a problémára, azonban gyakran az ehhez szükséges általános készségek – úgymint a szövegértés és a gyors problémamegoldás - is hiányoznak a felnőttekből. A gyerekeket pedig játszva kellene megtanítani a programozásra – forgalmazott Kovács Zoltán a Training 360 képviseletében.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09