A Hungexpo területén rendezik meg a Lenovo Legion Kupát

forrás: Prím Online, 2017. november 10. 09:49

A november 18-án és 19-én, a Hungexpo területén megrendezésre kerülő PlayIT rendezvénysorozat idén ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Lenovo Legion Kupa elszánt rajongói előtt, melyen egy eddig nem látott, Overwatch nemzetközileg nyílt kvalifikációs torna és LoL döntő várja a játékosokat. Az egész éven átívelő bajnokság során mintegy 2,5 millió forint értékű összdíjazási nyereményért küzdhetnek meg a játékosok.

A Lenovo immáron második éve elkötelezett támogatója a hazai e-sport iparágnak. A fanatikus rajongók idén ötödik alkalommal találkozhatnak a Lenovo Legion Kupa névre hallgató egész éves bajnoksággal, melyen LoL, Overwatch és Counter Strike CS:GO tudásukat mérhetik össze a résztvevő csapatok. Az év során Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden csillogtatták meg képességeiket a játékosok, ahol a kiélezett meccsek megkérdőjelezhetetlen győztesei között üdvözölhettük az Ergotics, a THR és a RIFT csapatát is. 

 

Annak érdekében, hogy egy hazai szinten már sikeres magyar csapat nagyobb sikereket érjen el, kihívásokra van szüksége. Ilyen fejlődést eredményezhet a régió más országainak legjobbjaival való küzdelem. A rendhagyó, két napos rendezvénysorozat első napja az Overwatch körül forog. A Blizzard által fejlesztett és kiadott játék egyik ágán a korábbi alkalmaktól eltérően, egy nemzetközileg nyílt kvalifikációs tornával és a megszokott kettő csapat helyett négy csapatos mezőnnyel várjuk az e-sport legjobbjait. A csapatok másik fele a megszokott eljárás útján, hazai közösségből, online selejtezők útján kerül ki. 

 

 

A novemberi PlayIT alkalmával számos újdonság várja a résztvevőket, melynek vasárnap, és egyben a Lenovo Legion Kupa második napján a League of Legends ad otthont. A hagyományokhoz hasonlóan megmarad a hazai berkeken belül a csapatok köre. A nap során megütköznek az online selejtezőkön keresztül kvalifikáló csapatok, majd a nap végéhez érve kihirdetésre kerül a bajnokcsapat. 

 

A nagyszínpadi meccseken és döntőkön felül számos egyéb programmal várjuk a látogatókat, és értékes nyereményjátékokra is szert tehetnek a lelkes résztvevők. A Lenovo Legion E-sport színpad közvetlen szomszédságában található a Lenovo Legion Stand, ahol az e-sport játékosok kedvenceikkel, Nosikával és Abosi Barnival mérhetik össze tudásukat CS:GO játékban. 

 

A részletes programról és a rendezvénysorozat korábbi eredményeiről további információt a https://www3.lenovo.com/hu/hu/promo/laptops/legionkupa/ oldalon talál. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09