Szerkezetkész az új Telekom-székház

forrás: Prím Online, 2017. december 1. 09:35

Fontos mérföldkőhöz érkezett Magyarország legnagyobb egy épületben megvalósuló irodaház fejlesztése: szerkezetkész állapotba került az új Telekom székház. 

A mintegy 100 ezer négyzetméteres, Budapest arculatát is meghatározó épületet, amelynek kialakítása a legújabb HR és informatikai trendek alapján történik meg, teljes mértékben a Magyar Telekom Csoport igényeire szabta a fejlesztő WING Zrt., amely a jövő munkahelyeinek felépítését tűzte ki a zászlajára.

 

2017. november 30. Szerkezetkész állapotba került az új Magyar Telekom székház, amely jó megközelíthetőségének, energiatakarékos berendezéseinek és az egészséges környezetet biztosító megoldásainak köszönhetően az ország egyik leginnovatívabb, a fenntarthatóság jegyében megépülő irodaháza lesz. A Budapest arculatát is meghatározó, a Liszt Ferenc repülőtérről érkezők számára főváros kapujának tekinthető 100 ezer négyzetméteres székház egy minden részében kiforrott belső terekkel létrehozott, emberközpontú létesítményt foglal majd magában. A belső terek úgy lesznek kialakítva, hogy azok elősegítsék a hatékony működést, egyúttal emberléptékű, elegáns, rugalmas és kreatív munkakörnyezet teremtsenek.

 

A Telekom székház világszínvonalú épülete jó példája annak, hogyan képzeli el a WING a jövő irodaházait. – hangsúlyozta a bejáráson Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója, az alkalomból tartott ünnepélyes bejáráson. „A jelenlegi és a jövőbeli beruházásaink esetén is fontosnak tartjuk, hogy a szó szoros és átvitt értelmében is minőségi munkahelyeket teremtsünk. Egy volumenében és technológiájában ilyen szintű épület megvalósítása azonban olyan kihívásokkal jár, amire kevesen képesek a jelenlegi magyar ingatlanpiacon. A WING egy ilyen cég, a magyar ingatlanpiac piacvezető irodafejlesztője, aki működése révén építészeti, funkcionális és gazdasági értelemben is értéket teremt. Vállalatunk közel húsz éves működése során bizonyította piaci szakértelmét, tisztességes partneri hozzáállását és hogy stabil pénzügyi hátteret tud biztosítani akár komplex nagyberuházások esetén is, mint amilyen az ország legnagyobb irodaháza, a most mérföldkőhöz érkezett Telekom székház.” – mondta.

 

 

„Az új épület megtestesíti, hogy tekintünk magunkra, mik a Telekom alkotóelemei: a hálózat és az együttműködésen alapuló közös tudás. Az új székházunkban több mint 4000 Telekomos és T-Systems-es munkatárs fog együtt dolgozni azon, hogy elhozzuk a jelenbe a jövő ígéreteit. Ez nagy feladat, úgyhogy mindent megteszünk azért, hogy inspiráló környezetet biztosítsunk” – mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója. 

 

 

A székház 2018 második félévében készül el, a Magyar Telekommal történő bérleti megállapodás 15 évre szól. A székház építészeti terveit a TIBA Építész Stúdió készítette, a kivitelezési munkákat a Market Építő végzi. 

 

Érdekességek az épületről:

  • 1 épület, ami 3 nagy budapesti irodaháznak felel meg
  • Az épület önmagában a budapesti irodapiac majd 2%-a
  • Az épület bruttó alapterülete: 100.000 m2   (3 szint mélygarázs + földszint + 8 emelet) 
  • Bérbeadható terület: 58.000 m2 
  • Közel 4.000 munkahely
  • Konferenciaközpont 300 fő kapacitással, részlegesen 2 szint belmagassággal
  • Két étterem (350 + 150 fő befogadóképesség) 2.600 adagos konyhával, kávézó
  • Fitnesz központ, 700 m2 fitneszterem, futópálya a tetőteraszon
  • 2.000 m2 belső kert (3 belső udvar)
  • 300 m2 felületű belső tó
  • A mélygarázst 3 lehajtón lehet elérni
  • Parkolóhelyek a mélygarázsban: 1.350 db autó, 81 motor, 344 kerékpár
  • 50 elektromos autótöltő
  • 15 öltöző-zuhanyzó kapcsolódik a mélygarázshoz

 

 

Az építkezésről:

  • 80.000 m3 beton (elegendő lenne 60 km kétsávos autóút építéséhez)
  • 10.000 t betonacél (55 db üres Boeing747 súlya)
  • 26.000 m2 homlokzati üveg (14 focipályányi síküveg)
  • 27 db energiatakarékos felvonó
  • 39 m magas épület
  • 22 méter magas oszlopok a főbejáratnál
  • 6 daru az építkezés alatt, a legnagyobb 60 m magas és 70 m gémkinyúlású
  • 70-80 beszállító/alvállalkozó
  • Naponta 500-600 munkás az építkezésen, csúcsidőszakban akár 1000 fő is dolgozik a projekten, összesen 5000 munkás fordul meg az építkezésen
  • 28 hónapig tartó építkezés

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05