Már megjelentek a Fortnite hamisított változatai

forrás: Prím Online, 2018. július 4. 08:19

A Fortnite fejlesztői a nyárra ígérték az androidos verziót, de a hamis változatok már elkezdtek terjedni. A tanács: ne kerüljük meg a hivatalos áruházi letöltést, és ellenőrizzük, hogy a gyerek mit telepít a telefonjára.

A Fortnite Battle Royale nevű játék az új Pokémon Go, vagyis a slágerjáték a fiatalabb játékosok körében. A hivatalos besorolás szerint az app a 12 éveseknél idősebbeknek szóló lövöldözős játék, ahol az az egyszerű szabály, hogy az utolsó élve maradt a győztes.

 

 

Rendkívül népszerű

A játék tavaly szeptemberben indult, iOS-es verzióját hosszú ideig csak meghívóval lehetett játszani. Idén április elején tették szabaddá a regisztrációt, azóta a becslések szerint napi egymillió dolláros bevételt generált. A játék népszerűségét – és azt a tényt, hogy az androidos verzió még várat magára – kihasználva számos hamis változat jelent meg az interneten. A fejlesztőknek ugyanis nincs könnyű dolguk: Android operációs rendszerből nagyon sok verzió van a piacon, a játéknak pedig az összes változaton működnie kell.

 

A játékosok türelmetlenségét azonban a csalók könnyen kihasználják. A YouTube-hoz hasonló videómegosztó portálokon tucatjával találni olyan videókat, melyek a Fortnite telepítési utasításait tartalmazzák. Ezek a videók a fiatalabb játékosokat célozzák meg, akik a szünidőben szüleik eszközein gyakran felügyelet nélkül játszanak. A hamis játékok nem a hivatalos Play áruházból, hanem az áruházat megkerülve, internetről letöltött telepítő segítségével kerülnek fel az androidos eszközökre.

 

 

A pénzünk is bánhatja

A hamisított Fortnite alkalmazásokat elemző G DATA szakértői három különböző csalási forgatókönyvvel is találkoztak.

1. A hamisított weboldalakon a Fortnite alkalmazást ígérik a játékosoknak, ahol elkérik a felhasználók mobiltelefonszámát. Az apróbetűs részből derül ki csupán, hogy a játékot letölteni szándékozók ezzel egy heti 3-7 eurós (990-2300 forint) előfizetésre mondanak igent.

2. Hasonlóan rossz az az eset is, amikor a hamis alkalmazást telepítve mobilkészülékünkre egy RAT alkalmazást, vagyis Remote Access Trojant – távoli elérésű trójait – teszünk fel, mely teljes hozzáférést biztosít a bűnözőknek a gépünkhöz. Így a telefonról bármilyen adat kinyerhető vagy további kártevőt telepíthetnek a készülékre.

3. Egy harmadik forgatókönyvben más fejlesztők a játék népszerűségét kihasználva saját alkalmazásukat igyekeznek felfuttatni.

 

 

Nem ez az első eset, hogy egy játék körüli felhajtást kihasználnak a bűnözők, a Pokémon Go megjelenésekor is fertőzött verzió keringett a torrent oldalakon.

 

És a csalások ellen hogy tudunk védekezni? Noha a hivatalos áruházba is becsúsznak káros alkalmazások, azért az oda bekerülő appokat ellenőrzik. Ezért érdemes csak hivatalos forrásból származó játékokat letölteni. Mobilszolgáltatónknál be lehet állítani, hogy az SMS-előfizetéseket ne engedélyezze, ahogy az emelt díjas vásárlásokat sem, ezzel megvédhetjük magunkat a nem kívánt kiadásoktól. A gyerekeknek csak felügyelet mellett engedjük a telefonok használatát, és védjük jelszóval azokat. Végül érdemes biztonsági megoldást is telepíteni az androidos telefonokra.

Játék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09