Lendületben a Huawei Fogyasztói Üzletága

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 6. 10:23

A Huawei Fogyasztói Üzletága közzétette az idei év első félévének üzleti eredményeit: a vállalat stabil növekedést tudhat maga mögött az első hat hónapban, értékesítési bevétele 155 milliárd kínai jüanra (22,68 milliárd dollár) nőtt. A növekedés többek között a Huawei új zászlóshajó készülékei - Mate 10 és P20 – értékesítési sikerének köszönhető. Az IDC szerint a vállalat 15,8 százalékos piaci részarányával 2018 második negyedévében a világ második mobilgyártójává vált.

Richard Yu, a Huawei Consumer Business Group vezérigazgatója úgy fogalmazott: "Az elmúlt hat hónapban a vártnál is erőteljesebb, szinte hihetetlen növekedés jellemezte az üzletág és a termékek teljesítményét. Sikerünk innováció iránti elkötelezettségünknek, valamint ügyfeleink hűségének köszönhető; utóbbi kiemelten fontos számunkra. A Huawei célja továbbra is kínálatának folyamatos fejlesztése, amelynek során különös figyelmet fordít a mobil mesterséges intelligenciára, a felhőre, illetve a tágabb Huawei ökoszisztéma kidolgozására."

 

Az idei év első félévének üzleti sikere a növekvő okoskészülék-eladásoknak köszönhető. A Huawei okostelefonjai közül az idén márciusban bemutatott új P20 széria nagy sikernek örvendett a divatot kedvelő fogyasztók körében, az első félévben mintegy 9 millió darabot szállítottak le belőle világszerte. A vállalat Mate 10 szériája is tarolt: a sorozat készülékeiből 10 millió darabot szállítottak le globálisan, megerősítve ezzel a vállalat pozícióját a prémium okostelefonok piacán. A Huawei középkategóriás készülékek terén is növelte eladásait: a Nova széria felhasználóinak száma meghaladta az 50 milliót, ezzel hozzájárulva az okostelefon-piac globális növekedéséhez. A Nova-készülékekből mintegy 60%-kal többet szállítottak le az előző évhez képest. 

 

A Huawei nemcsak telefonjaival, de viselhető okoseszközeivel is egyre nagyobb teret követel magának a piacon, eladásai 147 %-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képes. A vállalat kiskereskedelemi területen is fejlődött, jelenleg 53 ezer áruházat és 3.500 “Experience-üzletet működtet világszerte; 2018 végéig további 10 ezer kiskereskedelmi, valamint 700 “Experience-üzlet” indításával tervezi pozíciójának erősítését.

 

Jelentősen növekedett az elmúlt fél évben a Huawei márkaértéke is: 2018-ban a Brand Finance’s Global 500-as listáján a 25., a BrandZ’s Top 100 legértékesebb világmárkáinak listáján a 48., a Forbes legértékesebb világmárkáinak rangsorában pedig – egyedüli kínai vállalatként a 100-as listán – a 79. helyre lépett előre. 

Kulcsszavak: Huawei +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09