Robotikával foglalkozik az újonnan megnyílt New York-i MI központ

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 10. 13:55
A Samsung Electronics New Yorkban nyitotta meg legújabb, mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó kutatóközpontját, amelyet Daniel D. Lee, a Samsung Research ügyvezető alelnöke, az MI robotika világszinten elismert szakértője vezet. Az idegtudományokon alapuló mesterséges intelligencia vezető tudósának számító, a Samsung Research ügyvezető alelnökeként tevékenykedő H. Sebastian Seung közreműködésével a New York-i központ élen jár majd a robotika területén végzett mesterséges intelligencia kutatásokban.
A Samsung tervei szerint 2020-ig mintegy 1000 szakembert foglalkoztat majd, ezáltal bővíti kutatási kapacitását a mesterséges intelligencia területén. A New York-i a Samsung hatodik MI központja a világon, amely szorosan együttműködik majd a Samsung többi, mesterséges intelligenciát kutató létesítményével. A további öt központ Koreában, az Egyesült Királyságban, Kanadában, Oroszországban és az Egyesült Államokban, a Szilícium-völgyben működik.
 
 
„A neurális hálózatok integrálása óriási előrelépést jelent a mesterséges intelligencia területén – mondta el H. Sebastian Seung. – Büszkék vagyunk, hogy a Samsung New York-i MI laboratóriuma is részese lehet ennek az új fejezetnek, amely korszakalkotó innovációkat hoz majd el az új generációk számára.”
 
A Samsung globális mesterséges intelligencia központjai a helyi erőforrásokat bevetve támogatják majd a gyártó kutatásait, lehetővé téve, hogy a Samsung egyike legyen a világ vezető mesterséges intelligenciát kutató intézményeinek.
 
„Jelenleg azon értékek kialakítására koncentrálunk, amelyek mentén a Samsung termékei és szolgáltatásai a mesterséges intelligencia erejét alkalmazva könnyebbé és kényelmesebbé tehetik a felhasználók életét – mondta el Hyun-suk Kim, a Samsung Electronics kutatás-fejlesztési tevékenységéért felelős részleg, a Samsung Research elnöke. – Ebben a globális mesterséges intelligencia központjaink, így a New York-i létesítmény is, kulcsszerephez jut.”

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

22. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, ’Az Év Honlapja’ pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre rekord mennyiségű 287 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 88 pályaművet díjazott. Az Év Honlapja Abszolút díj győztese a társadalmi szerepvállalás keretében készült online felület az ,,Amiről a sírok mesélnek - Avar temető Babarcon” lett, melyet a Pazirik Informatikai Kft. készített.

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

Az LG Electronics (LG) több mint 200 díjat és elismerést kapott az idei CES-en a háztartási elektronika, a szórakoztató elektronika, valamint a B2B megoldások terén bemutatott számos innovációjáért és technológiai újításáért.

2024. január 29. 16:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05