Fidelity: Készül az AI a befektetési piacra

forrás: Prím Online, 2018. november 8. 19:42

Az intézményi befektetők világszerte arra számítanak, hogy az új technológiai eszközök 2025-re jelentősen átalakítják az ágazatot, de nagy részük még nem próbálta ki azokat – erről tanúskodnak a nemzetközi intézményi befektetők körében elvégzett legújabb Fidelity Global Institutional Investor Survey eredményei.

 

  • A világ intézményi befektetőinek csaknem háromnegyede véli úgy, hogy a technológiai fejlődés 2025-re átalakítja az ágazatot
  • Befektetési folyamata során tízből egy intézményi befektető veszi igénybe a mesterséges intelligencia segítségét

 

A felmérésben 25 ország összesen 29 billió dollárnyi befektethető eszközzel rendelkező 905 intézményi befektetője vett részt, így a maga nemében a legnagyobbnak számít. A válaszokból kiderült, hogy a világ különböző tájain működő intézményi befektetők szerint az új technológiai megoldások meghonosodásának eredményeképpen a piacok és a döntéshozási folyamatok gyorsabbak, pontosabbak és hatékonyabbak lesznek. Globálisan a válaszadók 62 százaléka véli úgy, hogy a kereskedési algoritmusok és a kifinomult kvantitatív modellek hatékonyabbá fogják tenni a piacokat, és 80 százalékuk hisz abban, hogy a blokklánc (blockchain) és hasonló technológiák alapjaiban fogják átalakítani az ágazatot. 

 

Az intézmények felismerték, hogy milyen várható hatásokkal jár majd a mesterséges intelligencia (AI) elterjedése, és sokuk arra készül, hogy fel is használja az általa kínált lehetőségeket – például az eszközallokáció optimalizálásában (69 százalék), a portfóliómenedzserek és a portfóliók teljesítményének figyelemmel kísérésében és értékelésében (67 százalék), sőt, akár az eszközkezelők bevonása nélkül létrehozott, testre szabott portfóliók létrehozásában is (39 százalék). Azonban eddig mindössze tízből egy válaszadó (10 százalék) integrálta a mesterséges intelligenciát a befektetési folyamataiba, míg többségük (66 százalék) jelenleg egyáltalán nem használja ezt a technológiát, bár néhányan elmondták, hogy a közeljövőben tervezik a benne rejlő lehetőségek feltérképezését. 

 

Paras Anand, a Fidelity International ázsiai csendes-óceáni térségért felelős eszközkezelési igazgatója a következőket fűzte hozzá a felmérés eredményeihez: „A technológia továbbra is gyors ütemben fejlődik, és hatalmas új adatforrásokat tesz elérhetővé a befektetői csapatok számára. Mindez látványos hatással lesz az eszközallokációra és a portfóliók felépítésére, és sok esetben pozitív irányban alakítja majd át az ágazatot.” 

 

„Ugyanakkor nem szabad vakon követni az új adatforrásokat és algoritmusokat. A mesterséges intelligencia nem képes önálló befektetési döntéseket hozni, és előfordulhat, hogy az adatmennyiség növekedésének hatására az egyszerű zajt is értékes információnak nézzük. De gondos mérlegelés mellett a befektetők valóban javíthatják a folyamataik minőségét.”

 

A Fidelity által végzett elemzésekből kiderül, hogy eljött az idő, amikor a befektetők már nem hagyhatják figyelmen kívül a mesterséges intelligencia hatását. A kutatás kimutatta, hogy az intézményi befektetők több mint fele (53 százalék) szerint a technológia át fogja venni a hagyományos befektetői szerepköröket, de sokan hangsúlyozták, hogy az emberi kapcsolat továbbra is fontos lesz, és a válaszadók többsége (60 százalék) úgy fogalmazott, hogy a mesterséges intelligencia kiegészíti, és nem megszünteti majd az emberek által betöltött feladatköröket. 

 

Fontos eredmény továbbá, hogy az intézményi befektetők változatlanul nagyra értékelik a befektetői partnereik tapasztalatait és tudását, többek között a piaci pszichológiával, az újonnan felbukkanó lehetőségekkel, a stratégiával és problémamegoldással kapcsolatos, nem befektetési irányultságú nézeteiket.

 

Paras Anand még hozzátette: „Az új technológiák megfelelő alkalmazására való felkészülés az egész ágazat számára kihívást jelent. A legnagyobb értéket azok az eszközkezelő szakemberek fogják teremteni, akik szakértelmüket latba vetve, az ügyféllel együttműködve teszik majd lehetővé, hogy ez utóbbiak megértsék és meglévő erőforrásaikat kiegészítve, megfelelően alkalmazzák az új technológiákat.”

 

A felmérésről:

 

* USA, Kanada, Mexikó és Brazília

** Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Izland, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svédország, Svájc és Dél-Afrika

*** Ausztrália, Kína, Hong Kong, Szingapúr, Dél-Korea és Tajvan

 

A válaszadók:

905 olyan intézményi befektető, mely részt vesz a szervezete befektetési döntéshozatali folyamatában

25 ország a világ minden tájáról

29 billió USA-dollárnyi, a válaszadók által kezelt vagyon

 

A válaszadó intézmények típus szerinti megoszlása: 

Magánnyugdíj-pénztárak: 24%

Állami nyugdíjpénztárak: 21%

Biztosítótársaságok: 20%

Alapítványok: 16%

Befizetéssel meghatározott nyugdíjalapok: 14%

Jegybankok: 2%

Vezetőségi alkalmazottak nyugdíjprogramjai (MEPP): 2%

Egyéb: 1%

 

A Fidelity Institutional Asset Management 2018-ban végezte el intézményi befektetők körében a Fidelity Global Institutional Investor Surveyt, melyet 25 országban 905 befektető (nyugdíjalapok, biztosítótársaságok és pénzintézetek) töltött ki. A válaszadók által kezelt vagyon összege meghaladta a 29 billió USA dollárt.

 

A felmérésre Észak-Amerikában a Strategic Insight, Inc., a világ többi részén a Financial Times keretén belül működő FT Remark közreműködésével került sor. A CEO-k, COO-k, CFO-k és CIO-k online vagy telefonon töltötték ki a kérdőívet.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09