Hazai orvostechnológia startupok mutatkoztak be az Egyesült Államokban

forrás: Prím Online, 2018. november 12. 09:44

Ötvenedik alkalommal rendezték meg az Amerikai-Magyar Orvosok Szövetségének (HMAA) konferenciáját a floridai Sarasota-ban, melynek keretében magyar orvostechnológiai innovációk is bemutatkoztak a Startup Campus, a Rocket Shepherd és a Magyar Nemzeti Kereskedőház közreműködésével.

A konferencia tudományos programja széles körű biomedikai és sebészeti témákra terjedt ki: az általános orvosokat, szakembereket és kutatókat megszólítva, akiknek célja, hogy mélyebben megértsék a klinikai orvostudomány alapjait és annak alkalmazását. 

 

Az ünnepi konferenciát, melynek keretében öt orvostechnológiai startup vállalkozás is bemutatkozott, Áder János köztársasági elnök nyitotta meg. 

 

„Azzal céllal vettünk részt a konferencián, hogy erősítsük az Egyesült Államokban praktizáló, kutató orvosok és a hazai orvostechnológiai startup vállalkozások közötti együttműködést. A közös gyökerek mellett a tudományos, szakmai, valamint üzleti területen is valós kapcsolódási pontokat azonosítottunk a cégek és a diaszpóra között, melynek eredményként a közeljövőben konkrét együttműködések fognak elindulni. 

 

A Startup Campus nemzetközi programján keresztül nemcsak az Egyesült Államokban, hanem globálisan is ösztönözni szeretné a magyar diaszpóra és a hazai startup vállalkozások közötti kapcsolatfelvételt, partnerséget.” – mondta el Kovács Zsolt, a Startup Campus működtető Enterprise Hungary ügyvezetője. 

 

A rendezvényen a startup szekciót Szabó László washingotni nagykövet nyitotta meg, melyet követően  bemutatkozott az orvosok, orvostanhallgatók és kutatók munkáját applikációval segítő InSimu, a NowTechnologies Gyroset elnevezésű intelligens eszköze, ami a mozgáskorlátozottaknak fejmozdulatokkal segít a kommunikációban és a mozgásban egyaránt, a Dermus Vision csapata, akiknek megoldásai segítik a bőrrák korai észlelését és kezelési tervezését, valamint a Sigma Drugs, akiknek célja az elsősorban a vesét érintő fibrotiás betegségek kezelésére szolgáló új gyógyszeripari megoldások fejlesztése.

 

Az eseményen a magyar kötődésű Biotia, az AI alapú, kórházi fertőzésmegelőzést fejlesztő csapat is részt vett.

 

A HMAA, a Startup Campus és a Rocket Shepherd a jövőben szorosabb együttműködésre törekszik a hazai orvostechnológiai innovációk és az Egyesült Államokban kutató dolgozó orvosok, kutatók összekötése érdekében. Ennek a munkáját segíti 2019 januárjától a Rocket Shepherd online startup platform, amely a hazai és regionális szereplők felfedezhetőségét támogatja. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09