Tudom, hogy láttad – indul a visszaszámlálás!

forrás: Prím Online, 2018. december 4. 12:40

Az online világban történő chatelés során a résztvevők egyre inkább elvárják a folyamatos és azonnali választ. Ha az nem érkezik meg, az emberek egy része nyugtalan lesz, és személyes okokat sejt a háttérben. A válasz elmaradásának hátterében számos tényező állhat.

A chatprogramokat úgy alakították ki, hogy jutalomként éljük meg a partnerünk reakcióját, sőt, már az is örömmel töltsön el minket, hogy látjuk a kis pontocskákat, amik arra utalnak, hogy a másik fél választ ír. A válaszéhség a mobilok elterjedésével egyre fokozódik, és így egyre több időt, illetve egyre nagyobb gyakorisággal töltenek online a felhasználók. 

 

A Samsung Electronics legújabb kutatásából például kiderül, hogy a kamaszok 54, a felnőttek 57 százaléka sose kapcsolja ki a telefonját. A fiatalok közül majdnem minden harmadik néhány percenként ránéz a készülékére, míg a felnőttek majdnem harmada félóránként*. A folyamatos készenlét válaszfüggőséghez is vezethet, ami szüntelen agyalást jelent a másik fél szándékairól. „A körülöttünk lévő világ is azt sulykolja, hogy minden platformon adjuk át magunkat ennek a tendenciának – vélekedik Skultéti-Szabó Katalin, klinikai szakpszichológus. - A kommunikáció azonban nagyon összetett folyamat, amit a testbeszéd is kiegészít. A virtuális eszmecsere során ez a vizuális kellék hiányzik eszköztárunkból, így nem csoda, ha hiányában elbizonytalanodunk és helyettesítőket keresünk. A legdurvább konfliktus abból adódik egy ilyen helyzetben, amikor nem válaszolnak a kérdéseinkre, figyelmen kívül hagynak bennünket. Ez a »virtuális testbeszéd«, ami ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a valóságos."

 

A legtöbb emberben kisebb-nagyobb szorongást okoz, ha nem kap választ az üzeneteire, ez felerősödik, amikor a különböző appokban látjuk is, ha a másik fél már elolvasta. Nem csak a válaszhiány okoz szorongást, de az is, ha mi kapunk olyan üzenetet, amire nem akarunk válaszolni. Ilyenkor trükközni kezdünk, inkább nem nyitjuk meg az üzenetet vagy megpróbáljuk elrejteni az infót arról, hogy olvastuk a sorokat.

 

De miért is nem kapunk/adunk választ?

Ennek több oka lehet, melyek akár kombinálódhatnak is:

  • Hétköznapi ok: Egyszerűen nem érünk rá az adott pillanatban, később pedig elfelejtünk reagálni.
  • Játszmázás: Ha pszichológiai hadviselést óhajt folytatni valaki, arra kifejezetten jó terepet nyújt a virtuális tér. Online könnyebb játszmázni, mint élőben. Ezekben az esetekben a nem válasz is válasz, mellyel az egyik fél jelezheti, hogy a másik túl gyakran és túl sok információt ír. De a válaszhiány kifejezett célja lehet az is, hogy a partner rosszul érezze magát. 
  • Személyiségbeli ok – A háttérben az is állhat, hogy az illető egyszerűen nem mer válaszolni. Kíváncsi, de félénk vagy gyáva, esetleg el akarja kerülni a kellemetlen interakciókat. Az is jellemző, hogy valaki inkább nem válaszol, mintsem veszekedésbe keveredjen vagy kellemetlen érzése legyen, mert alacsony a tűrésküszöbe ezen a téren. És nyugodjunk meg: van, aki egyszerűen unja a virtuális csevegést és sajnálja rá az időt.

 

Hogyan győzzük le az aggodalmunkat?

„Az okostelefon a mindennapjaink részévé vált, így talán természetesnek vesszük, hogy ha írunk valakinek, az rögtön látni fogja az üzenetünket. A technológia valóban közelebb hoz bennünket és ennek tagadhatatlan előnye, hogy hívás nélkül is azonnal kapcsolatba tudunk lépni másokkal – tartja fontosnak Samu Zsófia, a Samsung Electronics Magyar Zrt. kommunikációs vezetője. – Azonban, mint kutatásunkból  is kiderült, személyes társaságban a többség nem tartja illőnek a mobilozást, így gyakran azért nem kapunk instant választ, mert a másik félnek egyszerűen nem alkalmas a helyzet." A felelős használathoz tartozik saját önbizalmunk védelme is: ne érezzünk kényszert az azonnali válaszra, és ne érezzük rögtön megbántva magunkat, ha késik a másik reakciója. Skultéti Katalin, klinikai pszichológus szerint a realitás talaján kell értékelni a mobilon kapott reakciókat. „Nem szabad átesni a ló túloldalára, azaz nagyobb jelentőséget tulajdonítani a válaszhiánynak, mint amennyit valóban érdemel. Az okostelefonok megkönnyítik az életünket, de nem gondolkoznak és éreznek helyettünk, azt továbbra is önmagunknak kell" – véli a szakember.

 

___________

* Samsung Electronics: A magyarok mobilhasználati szokásai c. felmérés, 2018

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09