Az európai kontinens lehet a vesztese a technológiai megszorításoknak

forrás: Prím Online, 2019. február 19. 17:35

A nyílt és tisztességes verseny korlátozása nem csökkenti a biztonsági kockázatokat, ugyanakkor növeli a telekommunikációs költséget és késlelteti a digitális átállást az európai kontinensen – hívja fel a figyelmet Austin Zhang, a Huawei Technologies közép-kelet-európai régiós vezetője az amerikai külügyminiszter látogatása kapcsán. A vállalatvezető szerint amerikai tisztviselők egy csoportja politikai nyomás alá igyekszik helyezni az európai országokat, és állítólagos biztonsági okokra hivatkozva megpróbálja kizáratni piacaikról a Huawei Technologies-t. A vezető bízik benne, hogy az ügyfelek nem a teljesen alaptalan vádak, hanem saját tapasztalataik alapján jutnak helyes következtetésre a vállalattal kapcsolatban. 

A Huawei Technologies közép-kelet-európai régiójának kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója – Austin Zhang - a mai napon nyilatkozatot adott ki az amerikai külügyminiszter múlt heti, több régiós országot érintő látogatásával kapcsolatosan. Eszerint:

 

„A Huawei húsz évvel ezelőtt lépett az európai piacra. Mind világszerte, mind Európában a kiberbiztonságban folyamatosan fenntartotta a megbízhatóságot. Ügyfeleik ezt igazolhatják, amely sokkal többet jelent, mint bármely más vélemény. 

 

Az utóbbi időben bizonyos amerikai tisztviselők egy érdekcsoportja az európai országokat nyomás alá helyezte és biztonsági okokra hivatkozva kizáratnák velük piacaikról, és technológiai fejlesztéseikből a Huaweit. A vádak teljesen alaptalanok, és viselkedésük sokkoló. Úgy hisszük, hogy ügyfeleink eddigi tapasztalataik alapján hozzák meg velünk kapcsolatban a helyes döntést. A nagyság nem a megfélemlítésből és a nyers viselkedésből származik – írja a régiós vezető -, és erősen megkérdőjelezhető az ilyen cselekvések mögötti húzóerő. Hisszük, hogy Európa kormányai és állampolgárai saját következtetésre jutnak.

 

A nyílt és tisztességes piaci verseny hozzájárult Európa vezetéséhez és jólétéhez - folytatja. A kiberbiztonság, ahogy a számítógépes biztonság is technikai kérdés, nem szabad átpolitizálni. A Huawei kizárása semmit sem tenne ezen kérdések hatékony kezelése érdekében. A nyílt és tisztességes verseny korlátozása nem csökkenti a számítógépes biztonsági kockázatokat. Éppen ellenkezőleg, ahogy erről már több ügyfelünk is nyilatkozott, jelentősen megnöveli a telekommunikációs költségeket az európai kontinensen és jelentősen késlelteti a digitális átállást más iparágakban. Ezen túlmenően az ilyen típusú precedensek komolyan akadályozzák a technológiai innovációt, csökkentik a kontinens versenyképességét, valamint károsítják az európai kormányok, vállalatok és állampolgárok érdekeit. A nagyság nem a megfélemlítésből és a nyers viselkedésből származik. Erősen megkérdőjelezhetőnek tartjuk az ilyen cselekvések mögötti húzóerőt. Hisszük, hogy Európa kormányai és állampolgárai saját tapasztalataik alapján a megfelelő következtetésre jutnak.

 

Az innováció és az együttműködés olyan tűzfalat, általános védelmet hoz létre, amely védi a számítógépes biztonságot. A biztonság és a fejlődés tehát nem vagylagos, nem kell közöttük választani. Mindkettő egyszerre megvalósítható. A Huawei jelentősen hozzájárult az európai digitális menetrendhez és a társadalmi fejlődéshez, valamint a kiberbiztonság védelmét az elmúlt 20 évben számos innovációval segítette. Nem okozunk kiberbiztonsági problémákat; ehelyett aktívan hozzájárulunk ennek megerősítéséhez. Bízunk benne, hogy az európai országok saját hosszú távú érdekeiken alapuló, megfontolt döntést hoznak velünk kapcsolatban és minden vállalat számára egyenlő feltételeket biztosítanak majd.”

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09