Hol költenek sokat, és hol kevesebbet telekommunikációra

forrás: Prím Online, 2019. március 5. 20:00

A GKI a meglévő, 2017-es statisztikai adatok alapján megbecsülte, hogy 2018-ban az egyes településeken miként alakul a magyar lakosság telekommunikációs költése (szolgáltatások és készülékek) egy dinamikusan bővülő gazdasági környezetben. Az egy főre vetített telekommunikációs kiadás tekintetében az ország gazdagabb, illetve magasabb jövedelmű észak-nyugati része (Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl régiók), valamint a főváros és észak-nyugati agglomerációja emelkedik ki az országból, a fővárosban pedig az I., a II., az V. és a XII. kerület. 

Az egyre több készülék, az eszközök közötti kommunikáció terjedése, az egyre több „okos” alkalmazás, valamint az egyre okosabb eszközök egyaránt a korábbiaknál nagyobb költést indokolnak.
 
A kiadások volumenét tekintve természetes, hogy a népességszám és az egy főre jutó költés határozza meg a telekommunikációs szolgáltatásokra fordított összegek nagyságrendjét. E tekintetben kiemelkednek a fővárosi kerületek, valamint a vidéki nagyobb városok, elmaradnak azonban Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, valamint Somogy, Tolna, Zala és Vas megyében elhelyezkedő települések zöme. Meglepő módon Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyékben is sok a „kis fogyasztású” település.
 

Az egy főre vetített telekommunikációs kiadás tekintetében az ország gazdagabb, illetve magasabb jövedelmű észak-nyugati része (Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl régiók), valamint a főváros és észak-nyugati agglomerációja emelkedik ki az országból, a fővárosban pedig az I., a II., az V. és a XII. kerület. Ezzel szemben a képzeletbeli Balaton-Székesfehérvár-Budapest-Hatvan-Tiszaújváros vonaltól délre fekvő települések döntő többsége az alacsony egy főre jutó költéssel jellemezhető kategóriába esik. Vagyis a magasabb jövedelemszint nagyobb telekommunikációs költési kedvvel párosul, ami, tekintettel a szolgáltatás révén elérhető előnyökre, később további jövedelemtöbbletet eredményezhet ezeken a területeken. 2022-ig a GKI számításai szerint – számottevő települési differenciálódás mellett – további jelentős növekedés várható az egy főre jutó költésekben.
 
Kulcsszavak: trend telekommunikáció

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09