Az ingatlanpiacon is tarol a mesterséges intelligencia

forrás: Prím Online, 2019. március 6. 16:02

 A mai (március 6.) Budapest Proptech Forum konferencia résztvevői szerint a proptech alapjaiban változtatja meg az ingatlanszektort, mindössze páran gondolják úgy, hogy a proptechnek nem lesz érdemi hatása. Az RICS oldaláról megközelítve - ami egyrészt sztenderdeket ad arra vonatkozóan, hogy hogyan végezzük a munkát, másrészt egyfajta kvalifikáció a megszerzett tudásról és tapasztalatokról - kétségtelen, hogy a technológia az értékbecslések világát is teljesen át fogja alakítani. 

A mesterséges intelligencia egyik kihívása, hogy ember vagy gép végezze-e a munkát. A gazdasági környezet változik, de ez nem jelenti azt, hogy egy munkanélküliekből álló világ felé haladunk, sokkal inkább azt, hogy a ma ismert munkák jellege fog gyökeresen átalakulni. Egyre kevésbé vagyunk hagyományos, teljes állású munkaerők, és egyre jobban felértékelődik a digitális tudás és az egész életen át tartó tanulás jelentősége. A világban a határok eltűnnek, ahogy egy nukleráis baleset következményei sem csak egy adott országban érvényesülnek, úgy a klímaváltozás és a technológiai fejlődés sem áll meg az országhatároknál. Egy felmérés szerint a világ javainak 70 százalékát az épített környezet adja, ami szintén jól mutatja azt, hogy a proptech mekkora hatással lehet mindannyiunk jövőnkre. 
 
James Dearsley, Co-Founder, Unissu előadásában elmondta, hogy az elmúlt két évben a fő irány, illetve cél az volt, hogy az ingatlanipar megértse mit jelent valójában a proptech. Most már vannak példák, esettanulmányok a változásokra, némelyik pozitív, valamelyik negatív. Több mint 6700 olyan üzlet lehet a világban jelenleg, ami valamiképp kapcsolódik a proptech-hez. De vajon mi lesz a világgal, ha minden proptech megoldás megvalósul? Ha például 2050-re az építőiparban egyáltalán nem kellenének emberek? Mi lenne, ha nem lenne szükség boltokra, mert az online rendelések teljesen átvennék az igazi üzletek helyét? Mi lenne, ha az önvezető autók miatt nem lenne szükség saját tulajdonú autókra? Mi történne, ha a virtuális valóság olyannyira teret kapna, hogy a társadalmunk egy tökéletes utópiába menne át? És vajon hogyan lehetne pontosan meghatározni, hogy mi is a proptech valójában és hogyan kapcsolódik mindezekhez? 
 
A proptech egy olyan módszer, ami segít megérteni az iparnak a digitális átalakulást, és amiben nemcsak a technológia a fontos, hanem a felfogásban való változtatás. Az északi országok tipikus előrehaladottak a proptech megoldások alkalmazásában, Svédországban például 137 ilyen megoldást van, Magyarországon 20-30 között van ezeknek a száma. 
 
 
A technológia nem alszik, sőt exponenciális növekedést mutat, a mesterséges intelligencia viszont ennél is gyorsabb növekedést hozhat - hívta fel a figyelmet előadásában Antony Slumbers, Co-Founder, PropAI. Az átalakulás hármas egységét az alábbiak szerint határozhatjuk meg: 
 
az adatok gyors növekedése 
a számítási kapacitások növekedése 
az algoritmusok elképesztő fejlődése
 
A Kínában lévő 600 millió kamerából álló rendszer csakis azért létezhet, mert a technológia ezt lehetővé teszi. A mesterséges intelligencia (AI) jelentősége a gőzgép, vagy az elektromosság feltalálásánál is nagyobb lehet. Az AI megérti, hogy mi történik, felismeri az emberi nyelvet, a hangokat, azok okait és tervezni is tud. Ezen túl optimalizálja a rendszereket, felismeri az automatikus folyamatokat és előrejelzést is készít. Bár nem mondja meg, mit csináljunk, pontos, százalékos valószínűséget vázol fel a lehetséges kimenetelek valószínűségére. 
 
A kereskedelmiingatlan-piacon például műholdak mondhatják meg, hogy mennyire zsúfolt egy bevásárlóközpont, hogyan találkozhat egymással leghatékonyabban a kereslet és a kínálat, de a mesterséges intelligenciának az ingatlanmenedzsmentben is fontos szerepe lehet, chatbotok mondhatják meg a problémát és a lehetséges megoldásokat. 
 
Felmerülhet a kérdés, hogy ebben a folyamatban hosszú távon az ember vagy a gép fog-e győzni. Az biztos, hogy az emberek megérzését, empátiáját és ítélőképességét nem válthatják ki a gépek, de a munkavégzés akkor lesz a leghatékonyabb, ha az ember és a gép együttműködik. A legfontosabb viszont, hogy kialakítsuk, hogyan gondolkodunk a gépekről és hogy ezek után az algoritmusoknak a megfelelő kérdéseket tegyük fel. 
 
A konferencia délelőtti szekciójának panelbeszélgetése során a téma a digitális átalakulás volt Európában. Dénes Szluha, Investment Director, Hiventures elmondta, hogy ők szinte bármibe befektetnek, ami a technológiához köthető. Körülbelül 200 befektetésük volt az elmúlt években, ezeknek azonban csupán 5 százaléka kapcsolódott a proptech-hez. Ilyen értelemben még a többi iparág mögött áll, a fejlődésében, ennek az ütemében viszont sokkal inkább előrehaladottabb. Ezért is vannak pozitív várakozásai a proptech területén. 
 
Csongor Csukás MRICS, Deputy Head of International Property Management, BNP Paribas Real Estate szintén optimista a proptech megoldások tekintetében. Elmondta, hogy az ingatlaniparban is fontos a technológia, ami inspirálja és támogatja ezt az ipart. A bérlők változó igényei kapcsán hozzátette, hogy lényeges szempont megérteni a mire van szükségük a munkahelyükön az embereknek, az életük harmada, vagy fele ugyanis ezekhez kapcsolódik. Sokat foglalkoznak most a flexibilis terekkel, és azzal, hogy mi a megfelelő arány például egy irodában a flexibilis és fix terek között. A kevés adat és információ miatt kihívás, hogy a felhasználói igények gyors változására ők is gyorsan reagáljanak. 
 
Arnie Sriskandarajah, Partner, Round Hill Ventures elmondta, hogy ők is a foglalkoznak olyan kérdésekkel, mint például, hogy miként lehet jobban kihasználni a tereket a felhasználói igényeknek megfelelően. Mit keresnek a felhasználók, hogyan lehet az igényeikre szabni úgy egy irodateret, hogy a nagy részük majd csak a költözéskor fogja először látni? A proptech kapcsán a Arnie Sriskandarajah elmondta, hogy Európában kifejezetten bíznak a proptechben. A minőségben is van fejlődés, nemcsak mennyiségben, és a következő 5 évben is erre lehet számítani.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05