A technológiai fejlődés szárnyakat ad az utasszállító drónoknak

forrás: Prím Online, 2019. május 8. 14:07

Mi az az innováció, amely segíthet tehermentesíteni túlzsúfolt közlekedési hálózatainkat, hogy az utasok hamarabb célba érjenek? A válasz az elektromos, személyszállításra alkalmas drónok. Ami nemrég még csak távoli álom volt, a technológiai innovációknak köszönhetően ma már egy fellendülés előtt álló piac. Dubajban, Szingapúrban, Los Angelesben és Dallasban tervezik kísérleti mintaprojektek indítását a 2020-as évek elején, míg más városok - például Németországban - gyorsan követhetik őket. A Roland Berger nemrég megjelent, Városi Légi Mobilitás: Egy új közlekedési mód megjelenése c. tanulmánya szerint világszerte jelenleg mintegy 75 cég foglalkozik személyszállításra alkalmas drónok fejlesztésével.

„Arra számítunk, hogy az utasdrónok a városon belüli és a regionális utazások tekintetében is reális közlekedési eszközök lesznek a következő öt-tíz éven belül” - mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi partnere. „Az akkumulátor-technológia és az önvezető rendszerek fejlődése jelentős lökést fog adni ennek a szektornak.” 

 

Bár a következő néhány évben a személyszállító drónok világpiaca még viszonylag szűk marad – a Roland Berger szakértői előrejelzése 3000 drónnal számol a légtérben 2025-ig – az ezt követő években exponenciális növekedés várható, ahogy a drónok beszerzési és üzemeltetési költsége is jelentősen csökkeni fog a helikopterekéhez képest. 

 

A tanulmány szerzői azt várják, hogy kezdetben a légi járművek ezen új generációját elsősorban repülőtéri transzferekre, illetve személyek városon belüli és városok közötti szállítására fogják használni. „A személyszállító drónok átalakíthatják a városi mobilitási mixet,” - jelentette ki Schannen Frigyes. „A megfelelő keretek között pedig hozzájárulhatnak a dugók enyhítéséhez is, amelyek jelenleg annyira gyakoriak a közlekedési hálózatainkon.”

 

 

Még vannak megválaszolatlan műszaki és jogi kérdések 

Az, hogy hogyan fog valójában kinézni az első városi közlekedésben használt drón még vita tárgya. Az ígéretes jövőbeni tervek között szerepelnek többek közt ún. multikopterek vagy kvadkopterek, döntött szárnyas légi járművek, függőleges fel- és leszállásra képes járművek (Vertical Takeoff and Landing – VTOL), valamint különféle hibrid konstrukciók is. Míg a különböző rotor-meghajtású megoldások a belvárosi használatban lehetnek ideálisak, ahol kevés hely áll rendelkezésre, a gyorsan mozgó VTOL járművek a nagyobb távolságok megtételére lehetnek jó választás.

 

Néhány szabályozási akadályt is el kell még hárítani. „Az elektromos meghajtású utasdrónoknak nem csak megfelelő töltőállomásokra és szervizekre van szükségük, hanem biztonságos és engedélyezett folyamatokra és például leszállási pontokra is. A megfelelő helyszíneket pedig gyakran nehéz megtalálni.” - mondta Schannen Frigyes. 

 

Az elektromos légi járművek működéséhez erős 5G/6G mobilhálózat is szükséges, amely garantálni tudja a kommunikációt az irányító központokkal és más felhasználókkal is a felszínközeli légtérben. Mindemellett a szabályozó is kihívásokkal szembesül, mivel a felelős felügyeleti szervek, a különböző légtér-kategóriák és az új technológia jogi kérdései jelenleg még meghatározásra várnak. 

 

Az együttműködés a kulcs

A célzott partnerségeknek kiemelt jelentősége lesz az utasszállító drónok sikerében. Példaként itt van Ingolstadt esete, ahol a bajor állam 14 másik európai hatósággal működik együtt (többek között Genf, Hamburg, Brüsszel, Antwerpen és Toulouse városában) az EU Urban Air Mobility Initiative (Városi Légi Mobilitás Kezdeményezés) keretében. A német szövetségi kormány és a Bajor Szabadállam mellett Ingolstadtnak sikerült bevonnia a projekt indításába az üzleti szférát, a környező repülőtereket és más szereplőket is. A felek együtt fognak dolgozni azon, hogy meghatározzák a potenciális használati eseteket és a tesztrepülések indításához szükséges előfeltételeket. 

 

„Ha Európában sikerül a különböző szereplőket egy asztalhoz ültetni és elérni, hogy szorosabban együttműködjenek, akkor az egy valódi mobilitási forradalomhoz vezethet, ami enyhítheti a nyomást a bedugult és környezetszennyező városi úthálózatokon.” -  jósolta Schannen Frigyes. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09