Több mint 130 startup jelentkezett az Antenna Hungária startup programjára

forrás: Prím Online, 2019. július 4. 15:40

Összesen 132 startup jelentkezett 29 országból az Antenna Hungária által életre hívott AHa! BrainStore vállalati akcelerációs programra. A jelentkező startupok közül a szakmai zsűri által kiválasztott 13 legjobb csapat vehetett részt a július eleji bootcamp-en, amelyen az Antenna Hungária, az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, a Drukka Startups és az Intellitext szakértőitől kaphattak visszajelzéseket a megoldásukra. A legígéretesebb csapatoknál megnyílhat a befektetés lehetősége, illetve az Antenna Hungária segítségével tovább fejleszthetik a termékeiket és szakmai támogatást is kaphatnak az értékesítéshez.

A második alkalommal megszervezett AHa! BrainStore startup program célja, hogy támogassa a magas hozzáadott értékű, innovatív projektek megvalósulását a streaming, internetes tartalomszolgáltatás, e-sport, az IoT, IT biztonság, mesterséges intelligencia, illetve a drón technológia területein.

 

Üzletfejlesztési program és befektetés a legígéretesebb projekteknek 

Az összesen 132 jelentkező közül a program szakmai zsűrije választotta ki a 13 legjobbnak ítélt vállalkozást, melyek egy egész napos szakmai bootcamp keretében prezentációt tartottak, egyéni és csoportos műhelyfoglalkozásokon vettek részt, illetve bővíthették üzleti kapcsolatrendszerüket. A következő hetekben az Antenna Hungária vezetőiből álló grémium fogja kiválasztani azt a néhány csapatot, amelyek az Antenna Hungária, a Hiventures, a Drukka Startups és az Intellitext partnerségének keretében befektetésben részesülhetnek. A befektetés mellett közös tesztelési és fejlesztési lehetőségeket, az AH infrastruktúrájához és ügyfélköréhez való hozzáférést, valamint igény szerinti szakmai támogatást kapnak a kiválasztott startupok.

 

 

IoT megoldások túlsúlyban

Az AHa! BrainStore programban idén az IoT megoldások játszották a főszerepet, többek között agrár-, logisztikai- és okos parkolási technológiákat is felvonultattak a résztvevő IoT startupok. A legjobb 13 csapat között továbbá digitális személyazonosító megoldást fejlesztő vállalkozás, stream ajánló platform, AI alapú monitoring rendszerek, és drón technológiával foglalkozó cég, illetve két e-sporttal foglalkozó csapat is helyet kapott. 

 

„A versenyképességünk fenntartásához szükséges az új és innovatív megoldásokat szállító startupokkal történő együttműködés, melyek gyorsabban és rugalmasabban tudnak reagálni a piaci környezetre, mint a nagy piaci szereplők. Többek között ezért tartjuk továbbra is fontosnak a startupokkal való közös gondolkodást, munkát, amely kölcsönös előnyöket biztosíthat mindkét fél számára.” – emelte ki Dr. Mándi Gábor, az Antenna Hungária vezérigazgató-helyettese.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05