Nagyszínpadon a Love Revolution

forrás: Prím Online, 2019. július 23. 17:34

A Sziget két éve hirdette meg a "Love Revolution" kampányt, zászlajára tűzve a fenntarthatóság fontosságát, az emberi jogokat, elitélve a háborút és a fegyverkezést, szót emelve a bőrszín, vallás, vagy akár nemi identitás miatti kirekesztés ellen. Kádár Tamás főszervező elmondta, „A Sziget történetében idén először úgy szeretnénk felhívni a figyelmet a Love Revolution legfontosabb ügyeire, és ezzel a fesztivál értékrendjére, hogy a szó valódi értelmében vett "influenszereket” hívtunk meg, akik a Nagyszínpadon fejtik ki véleményüket a saját témáikban.”

Idén tehát Love Revolution Special néven olyan performanszokra és rövid felszólalásokra kerül majd sor a Nagyszínpadon a koncertek mellett, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre hívják fel a figyelmet. Többek között meghallgathatjuk Dr. Jane Goodall világhírű főemlőskutatót, ENSZ békenagykövetet és környezetvédőt. Al Gore, volt amerikai alelnök, a Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítója videó-üzenetben közvetíti gondolatait a fesztiválozóknak, szavait Rosa Anders és Milan van der Meulen aktivisták erősítik a helyszínen, "Az Igazság 10 percben" című előadásukkal.

 

A Love Revoltuion fontos üzeneteit hirdető hírességek sora azonban itt nem ér véget, hiszen vendégünk lesz Emi Mahmoud költő, aktivista és UNHCR jószolgálati nagykövet, aki egykori menekültként sorstársai és a hátrányos helyzetű közösségekben élők helyzetére igyekszik felhívni a figyelmet, Emi, teljes nevén Emtithal Mahmoud megindító beszédei és slam poetry szerzeményei világszerte tömegeket mozgatnak meg, ő pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy felhívásai minél több emberhez eljussanak.

 

Emi Mahmoud

 

A Nagyszínpadra érkezik az amerikai Drew Dollaz is, aki utcai táncosként elképesztő hajlékonyságával vált világhírűvé, és aki több mozgásforma ötvözésével alakította ki saját, hibrid stílusát. Drew pályafutása során eddig olyan partnerekkel dolgozott együtt, mint Madonna, Rihanna és Skrillex. A tánc mellett Drew több emberi jogi kérdésben is igyekszik hallatni a hangját, fókuszában az öngyilkossághoz vezető gyermek- és tinédzserkori megfélemlítés, kiközösítés, illetve a szegénység és az oktatás hiányából eredő problémák állnak.

 

Egy másik táncprodukció is helyet kap idén az új „műsorsáv” részeként. Dakota és Nadia két svájci művész, akik a tánc segítségével igyekeznek elmondani mindazt, amit szavakkal nem lehet. Koreográfiájuk a családon belüli erőszak kérdését járja körül, felhívva a figyelmet erre a sokakat érintő problémára.

 

Az első pillantás, az első ölelés és egy örökké tartó kötelék létrejöttének varázslatos történetét mutatja be a The Arrow akrobata duó. Az érzelmek kibontakozásának folyamatát nézve bárki magára ismerhet, aki volt már szerelmes, hiszen nemi hovatartozástól függetlenül minden szerelem egyenlő.

 

 

The Arrow

 

És végül, de nem utolsó sorban, közös éneklésre hívja a Nagyszínpad hallgatóit a SUPERAR gyerekkórus. A SUPERAR program hátrányos helyzetű és menekült gyerekek számára biztosít ingyenes zenei oktatást, ezzel segítve beilleszkedésüket. Az interaktív koncerten a hallgatók közeli és távoli népek dallamát ismerhetik meg, megtapasztalva a kórus egyedi szellemiségét, sokszínűségének magával ragadó erejét. A nemzetközi SUPERAR szervezet magyarországi tevékenységének finanszírozását 2018 óta a Sziget biztosítja. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09