Médiatanács: négy közösségi tévé, illetve rádió nyert el rezsiköltség-támogatást

forrás: Prím Online, 2019. július 30. 12:44

Megközelítőleg 19 millió forint támogatást ítélt meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a közösségi médiaszolgáltatóknak szóló tematikus pályázaton két helyi televízió és két körzeti rádió működési és üzemeltetési költségeinek finanszírozására. A testület e heti ülésén véglegesítette három frekvencia pályázati felhívását és elfogadta két helyi rádiós frekvencia pályázati tervezetét is, emellett három televízió szolgáltatója szankciókat kapott korhatár-besorolási, termékmegjelenítés és kiegyensúlyozottsági követelmények megsértése miatt. 

Mecenatúraprogramos támogatás és rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

Közel 19 millió forintot ítélt meg négy közösségi médiaszolgáltatónak a Médiatanács működési és üzemeltetési költségeik támogatására a Magyar Média Mecenatúra Program keretében kiírt pályázat idei negyedik, egyben utolsó fordulójában. A televíziók közül vissza nem térítendő forráshoz jut a vecsési WTV és a Nagykállói Televízió. A rádiók közül a budapesti Trend FM és Manna FM pályázott sikeresen.

 

A Médiatanács véglegesítette és honlapján csütörtökön, valamint pénteken közzétette a Miskolc 95,1 MHz körzeti frekvencia és az Encs 95,4 MHz helyi frekvencia közösségi, valamint a Körmend 99,8 MHz helyi frekvencia kereskedelmi jellegű hasznosítására kiírt pályázati felhívásokat. Az ajánlatokat a felhívásokban meghatározott, egy-egy szeptemberi napon lehet majd benyújtani. A grémium augusztus 5-én közzéteszi honlapján véleményezésre a helyi Szombathely 97,1 MHz frekvencia közösségi és a Szentes 106,1 MHz kereskedelmi használatra szánt pályázati felhívásainak tervezetét. 

 

Médiafelügyeleti döntések

Állampolgári bejelentés alapján vizsgálta a Médiatanács a Hír TV Riasztás című április 30-ai adását és annak előzeteseit, ami alapján a csatorna szolgáltatójára 152 ezer forintos bírságot szabott ki helytelen korhatár-besorolás miatt: ugyanis azok a 12-es besorolás helyett kizárólag 16-os karikával, és csak este 21 és hajnali 5 óra között kerülhettek volna adásba. A műsorban többféle bűncselekményt és más felnőtt-témát úgy mutattak be, hogy azok a kiskorú nézők számára nem voltak feldolgozhatók. A kiskorúak védelme érdekében rendelkezik úgy a médiatörvény, hogy bizonyos tartalmak csak a késő esti, éjszakai időszakban, az adott korcsoport számára kevésbé elérhető műsorsávban tehetők közzé.

 

Összesen 150 ezer forint bírságot rótt ki a tanács az RTL Klub szolgáltatójára, miután az Édes Otthon című műsorszámának egyik áprilisi adásában egy építőanyag-márkát szabálytalanul népszerűsített: a műsor tartalmából nem következő, indokolatlan hangsúlyt adott a megjelenített terméknek, és a nézőket a műsort támogató cég termékének megvásárlására ösztönözte. 

 

A Fővárosi Munkaügyi és Közigazgatási Bíróság határozata alapján indult új eljárásban a grémium megállapította, hogy a TV2 nem tartotta be a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a Tények című műsorában 2018. szeptember 12-én a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban. A Médiatanács kötelezte a csatorna szolgáltatóját, hogy a Tényekkel egy időben értékelő magyarázat nélkül öt napon belül tegye közzé a Médiatanács erről szóló döntését vagy a döntésben megfogalmazott közleményt, vagy ugyanitt tizenöt napon belül adjon lehetőséget a kifogásolt hiányzó álláspont megjelenítésére.

 

Az éves beszámolásra kötelezett rádiók és televíziók vizsgálata

A Médiatanács megvizsgálta a 2018-ra vonatkozó beszámolási kötelezettség teljesítését az arra kötelezett helyi, körzeti és kisközösségi rádiók, illetve televíziók körében. A testület összesen 29 szolgáltató esetében állapított meg jogsértést, 16 szolgáltató néhány tízezer forintos bírságot kapott, 13-at pedig felhívásban szólított fel a testület a jogkövető magatartásra.

 

A Médiatanács minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét. A grémium heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09