A nők sokkal kritikusabbak a másik kinézetét illetően

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 18. 10:01

Több ezren próbálkoztak már bejutni a Szépvagy.hu társkereső oldalra annak júliusi indulása óta, de ez egyelőre csak keveseknek sikerült. Az említett oldal egy zárt társkereső szolgáltatás, ahová csak az kerülhet be, akit a már bent lévők beszavaznak. Mivel a szavazás a feltöltött fotó alapján történik, így az első benyomás, a szimpátia, a másik kinézete fog dönteni arról, hogy a többiek beengedik-e az oldalra.

Több ezer jelentkezőnek csupán a 20%-a jutott be eddig az oldalra, ami azt jelenti, hogy ötből négy regisztráló társkeresőt kiszavaznak a többiek. Nagyon szigorúnak tűnnek a számok első ránézésre, ráadásul annak fényében még inkább, hogy a pozitív és negatív szavazatok aránya jelentős eltérést mutat a férfiak és a nők tekintetében.

 

Összességében elmondható, hogy a nők jóval kritikusabbak a férfiak kinézetével kapcsolatban, mint fordítva. A legszigorúbb szavazók a fiatal korosztályban találhatók, a 30 év alatti nők csak a legsármosabb, legjóképűbb férfiakat engednék be az oldalra. Nagyon szigorúan szavaznak még a harmincas hölgyek is, 40 felett azonban már engedékenyebbek és kevésbé negatív szavazatokat adnak le a jelentkező szingli férfiakra. A férfiaknál ugyanez a tendencia figyelhető meg, azaz a fiatalok jóval kritikusabban szavaznak, mint az átlag.

 

Az urak egyébként kétszer-háromszor annyi hölgyet szavaznak be az oldalra, ami vagy azt jelenti, hogy a nők sokkal szimpatikusabbnak tűnnek a fotóik alapján, mint a férfiak, vagy azt, hogy férfiak – a tévhittel ellentétben – kevésbé válogatósak és a belső értékeket is legalább olyan fontosnak tartják. Ezt nem tudhatjuk, az a kiugró adat azonban elég elgondolkodtató, hogy a legszigorúbban szavazó huszonéves nők mellett az 50 év feletti férfiak is a vasszigorukról híresek: náluk a többiekhez képest jóval kevesebb hölgy jutna be az oldalra. De a „kakukktojást” jelentő ötvenes férfiakat kivéve elmondható, hogy minél idősebb egy társkereső, annál engedékenyebb – vagyis kevésbé szigorú – a másik kinézetével kapcsolatban. Esetleg azt, hogy az életkor előrehaladtával a szépség mást jelent, mint fiatal korunkban.

 

Az oldal üzemeltetői az eddigi több ezer fotóra érkezett szavazat alapján elárulták, hogy a napszemüveg nélküli, közeli, közvetlenül a kamerába néző és mosolygós arcok sokkal nagyobb eséllyel indulnak a szavazatokért. Ezzel valószínűleg nem is tudunk vitatkozni.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09