Mesterséges intelligencia a közoktatásban

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 4. 13:01

Egy 2016 óta tartó együttműködés keretében mintegy 4000 infotanár – s rajtuk keresztül 400 ezer diák – férhet hozzá idén is online a legfrissebb informatikai ismeretekhez. A NetAcademia által biztosított lehetőség keretében a 2019/2020-as tanévtől kezdődően ráadásul már a mesterséges intelligencia alkalmazását is elsajátíthatják, illetve ezt követően oktathatják nebulóiknak a tanárok.

2016-tól kezdődően két lépcsőben tette díjmentesen hozzáférhetővé online informatikai tanfolyamait a NetAcademia az infotanárok számára. 2016-ban még csak az új alaptantervhez való felkészülést támogató programozói kurzusok, míg 2018-tól a teljes, akkor mintegy 300 elemet számláló általános számítástechnikai, fejlesztői, illetve rendszerüzemeltetői tanfolyami kínálat vált elérhetővé a hazai informatikai tanárok számára. A 2019/2020-as tanévtől az infotanárok már a legújabb, s egyúttal a jövőt is meghatározó, mesterséges intelligencia kurzuscsomag anyagát is elsajátíthatják, illetve az ott megszerzett tudást mintegy 400 ezer iskolással meg is oszthatják.

 

 A gépi tanulástól az önvezető autókig

„Azt szeretnénk, hogy a magyar tanárok tudása valóban élvonalbeli legyen. Az eddigi felajánlás keretében ők, és rajtuk keresztül diákjaik, azokhoz az informatikai kurzusokhoz jutottak hozzá, ami most kurrens, vagyis az informatikus szakma jelen kihívásaira ad választ. Az idei tanévtől kezdődően azonban ingyenesen hozzáférnek a NetAcademia saját fejlesztésű mesterséges intelligencia tananyagaihoz is, mely mind számukra, mind az érdeklődő diákok számára megérthetővé, kézzelfoghatóvá teszi a gépi tanulás, a számítógépes látás, illetve az önvezető autók témaköreit. Mert ez lesz az, ami az elkövetkezendő évtizedet meghatározza az informatika területén, sőt! Nem túlzás azt állítani, hogy a mesterséges intelligencia lesz maga az informatika” – mondta Litkei Péter, a NetAcademia oktatóközpont ügyvezetője.

 

A szakember hozzátette, nincs tudomásuk arról, hogy más európai országban ilyen széles körben kapnának jövőbe mutató ismereteket a közoktatásban. A NetAcademia felajánlása keretében mind a tanárok, mind a diákok teljeskörűen hozzáférhetnek a mesterséges intelligencia alapjaitól az arcfelismerésen keresztül a neuronhálózatok tanításának és programozásának 100%-ban gyakorlatalapú tanfolyamaihoz. „Gyakorlatalapú alatt azt értjük, hogy a tanfolyamok végén például a sajátkezűleg készített arcfelismerő alkalmazás valóban működni fog” – tette hozzá Litkei Péter.

 

A NetAcademia teljes tanfolyami kínálatához az Infotanár Mentor Programot is működtető HTTP Alapítvány közreműködésével kérhetnek ingyenes belépésre jogosító azonosítókat a pedagógusok. A lehetőséget eddig mintegy 1500 tanár vette igénybe, azok, akik szeretnék elérni a díjmentes informatikai tanfolyamokat, igényüket a https://netacademia.hu/pages/infotanar címen jelezhetik.  

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09