140 rászoruló gyerek iskolakezdési támogatása

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 8. 09:52

Óriási sikerrel zárult a STRAND Fesztivál jótékonysági akciója. A szervező VOLT Produkció arra kérte a STRAND Fesztiválra érkező fellépőket – hazaiakat és külföldieket egyaránt – hogy dedikáljanak egy-egy aranyhalat, a szervezők pedig minden egyes aláírt aranyhal után egy-egy rászoruló gyerek iskolakezdését támogatják 10-10.000 forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. A jótékonysági akció minden elképzelést felülmúlt, hiszen 1.400.000 forintot sikerült összegyűjteniük, amivel 140 rászoruló gyerek iskolakezdését tudták támogatni.

 „Várakozáson felüli a STRAND Fesztiválon szervezett jótékonysági akciónk sikere. Egyrészt azért, mert a felkért hazai- és világsztárok kivétel nélkül igent mondtak a felkérésünkre, így száznál is több dedikált aranyhal gyűlt össze, melyek után 10-10.000 forinttal támogatjuk egy-egy rászoruló diák iskolakezdését. A művészek között akadtak azonban olyanok is, akik több tíz-, vagy akár százezer forintos felajánlást tettek. Így a STRAND Fesztivál 2019-ben 1,4 millió forinttal támogatott 140 diákot az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül." – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció vezetője.

 A STRAND jótékonysági akciójában a teljes hazai, zenei élvonal mellett Anne-Marie, John Newman, Jason Derulo, Jonas Blue, Steve Aoki és a Dimitri Vegas & Like Mike páros is részt vett.
 
Az összegyűlt támogatást az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. Gáncs Kristóf vette át, aki kiemelte: „Ez az adomány a tanévkezdés napjaiban a lehető legjobbkor érkezett, mikor az Ökumenikus Segélyszervezet több mint ezer gyermek iskolakezdését segíti országszerte. Az anyagi támogatáson túl különösen is értékessé teszi ezt az akciót, hogy ilyen nagy számban álltak mellé sztárok, ezzel példát mutatva a rajongóknak: hogy ha mindenki csak egy kicsit hozzá tesz, akkor együtt csodákra vagyunk képesek. „Nagyon köszönjük, a VOLT Produkciónak és mindenkinek, aki részt vett az összefogásban!"
 
 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05