Postára csak akkor menjünk, ha muszáj

forrás: Prím Online, 2020. március 21. 09:43

A hazai posta fennakadás nélkül működik, de a nemzetközi küldemények akadoznak. A járvány azonban a postát is terheli: aki teheti, csekkbefizetés helyett utaljon, hagyományos levél helyett írjon e-mailt, a webáruházakat pedig érdemes ellenőrizni rendelés előtt és használni a küldemények nyomon követését – ajánlja a postapiacot is felügyelő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a postai dolgozók és a felhasználók egészségének védelmében.

A koronavírus cseppfertőzéssel terjed, de a tárgyak érintése is kockázattal bír, a járvány ezért a postai szolgálatokra is hatással van. Az ún. egyetemes postai szolgáltatást Magyarországon a Magyar Posta Zrt. látja el, és csak a rendkívüli helyzetben intézkedésre jogosult szerv rendelheti el a korlátozását vagy szüneteltetését. Egyetemes postai szolgáltatásnak minősül például a hivatalos iratok, a két kilogramm alatti postai küldemények, a húsz kilogramm alatti csomagok, valamint a vakok írását tartalmazó küldemények felvétele és kézbesítése munkanapokon, illetve az ajánlott, a tértivevény, illetve értéknyilvánítás-szolgáltatás. 

 

Az NMHH-nak nincs tudomása a hazai postaforgalom komolyabb lassulásáról, de a nemzetközi forgalomban már vannak fennakadások: a légi közlekedés ritkult, járatok esnek ki, egyes országokba a küldemények nem vagy csak lassan jutnak el. A járványhelyzetben a hírközlési hatóság a következő hat tanács betartását javasolja:

  •   Idősek, krónikus betegséggel küzdők egyáltalán ne menjenek a postára, de ha tehetik, a fiatalabbak is halasszák el a postai ügyintézést. A postai küldemények extrém esetben karanténba is kerülhetnek a postai alkalmazottak vagy a címzettek egészsége védelmében.
  •   Lehetőség szerint előnyben kell részesíteni az elektronikus levelezési és a kapcsolattartási formákat a postai ügyintézés helyett. A közüzemi számlák kiegyenlítésére célszerű a banki átutalást választani csekkbefizetés helyett. 
  •   Ha mégis szükséges, minden postai ügyet érdemes egyetlen alkalommal rendezni a befizetnivalók összegyűjtésével, kihasználni a csekkbefizető automatát, a közönséges – felbélyegzett vagy postakész borítékban lévő – levelek feladására pedig a kihelyezett postaládákat. Ha a postahelyre egynél több ügyfél érkezik, akkor a többiek az épületen kívül, a szabadban álljanak sorba, egy-egy méter távolságot hagyva egymás között.
  •   A küldemények átvételekor kerülendő a közvetlen kontaktus a kézbesítőkkel. Ha mégis alá kell írni az átvételt, a címzetteknek célszerű kesztyűt húzniuk és saját tollat használniuk.
  •   Csomagküldés vagy online rendelés előtt a fogyasztók tájékozódjanak a választott szolgáltatónál az aktuális feltételekről, a csomagforgalom ugyanis jellemzően nem az egyetemes szolgáltatásban, hanem piaci alapú szolgáltatásokon keresztül zajlik, utóbbiak pedig szolgáltatásaik működéséről, azok esetleges korlátozásáról, felfüggesztéséről a hatályos jogszabályi keretek között szabadon dönthetnek. A leterheltség miatt előfordulhatnak hosszabb átfutási idők. Olyan webáruházból érdemes rendelni, ahol ügyelnek a fertőtlenítésre, és a várható szállítási időről is adnak információt. Ha lehetséges, a fogyasztók válasszák a nyomon követhető szállítási módot, így figyelemmel kísérhetik a rendelésük érkezését mind a csomagküldő cég, mind sok esetben a webáruház oldalán. 

 

A karanténban lévő címzetteknek gondoskodniuk kell meghatalmazottról vagy más, helyettes átvételre jogosult személyről, aki a ház kapujában vagy a lakás ajtaja előtt a küldeményt át tudja venni, mivel a postai kézbesítő nem léphet be a karantén alá vont címhely területére, és nem érintkezhet karantén alá vont személlyel.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09