Rekordok dőlnek a kisgépes forgalomban

forrás: Prím Online, 2020. május 2. 11:24

A kisgépes repülések számának több éve tartó, látványos növekedését ugyan derékba törte a járványhelyzet, a jó időjárásnak, illetve a jelenleg is aktívan zajló pilótaképzéseknek köszönhetően mozgalmas áprilisuk volt a HungaroControl repüléstájékoztatóinak. 

Az elmúlt években a nagygépes forgalomhoz hasonlóan az úgynevezett VFR (Visual Flight Rules) szerinti repülések száma is intenzív növekedést mutatott. Míg 2014-ben valamivel több mint 41 ezer gépmozgás volt a nem ellenőrzött légtérben, 2019-ben ez az érték már meghaladta a 65 ezret. Ezáltal a HungaroControl repüléstájékoztató szolgálatának munkatársai tavaly mintegy 60 százalékkal több kisgép biztonságos közlekedését segítették, mint öt évvel korábban. 

 

A kifejezetten enyhe téli időjárásnak köszönhetően 2020 első negyedévében is dinamikus bővülés jellemezte a kisgépes forgalmat. Bár ez a tendencia március végén megtört, és a számok itt is negatívba fordultak, a koronavírus-járvány lényegesen enyhébb hatást gyakorol erre a szektorra, mint a nagygépes kereskedelmi repülésekre. Sőt, az elmúlt hetekben több olyan nap volt, amikor a repüléstájékoztatók által regisztrált gépmozgások meghaladták az előző év azonos időszakának forgalmát. A legkiemelkedőbb dátum ebből a szempontból április 8-a volt, amikor a HungaroControl által felügyelt nem ellenőrzött légtérben 73 százalékkal több gép repült, mint egy évvel ezelőtt, ugyanezen a napon.

 

A HungaroControl a hazai repülésbiztonság garantálójaként a koronavírus-járvány idején is gondoskodik arról, hogy a szükséges repülési információk eljussanak azokhoz a kisgépes pilótákhoz, akik repüléstájékoztatóinkkal felveszik a kapcsolatot. 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05