Megújult az ikonikus belvárosi Telenor üzlet

forrás: Prím Online, 2020. június 25. 16:49

A Telenor megbízására díjnyertes hazai építészcsapat álmodta újra a mobiltársaság belvárosi üzletét, amely egyben teljesen új nagyvárosi funkciót kapott: a jövőben „open working space”- ként, azaz közösségi irodaként is működik majd. Habár a karantén idején felerősödött az online ügyintézés szerepe, a személyes értékesítés népszerűsége valamennyi korosztályban állandó, és az üzlet a már változó igényeknek megfelelően került átalakításra. A teljesen megújult helyszín az elmúlt negyedszázadban ikonikussá vált a cég történetében, hiszen 1994-ben az Astorián nyílt meg a vállalat első önálló üzlete, ami máig a legnagyobb alapterülettel rendelkezik a Telenor üzlethálózatában.

A még a koronavírus-korlátozások előtt bezárt, és a veszélyhelyzet feloldására már megújult belvárosi üzlet teljesen új külsővel nyitotta ki kapuit. Az átépítés eredményeként egy egyedülálló tér jött létre, amelyet amellett, hogy egy kávézó hangulatvilágát idézi, mégis high-tech megoldásokkal ruháztak fel. Fontos szempont volt a természettudatos szemlélet megvalósítása, valamint az ügyfélélmény növelése. Bár az online ügyintézés a járványügyi veszélyhelyzet alatt a korábbinál is elterjedtebbé vált, a személyes kontaktus továbbra is fontos maradt az ügyfelek számára. A Telenornál az üzletek forgalmának 90%-a néhány hét alatt visszaállt a korlátozások előtti időszakéra.

 

„Az ügyfélkiszolgálás szerepe évek óta fontos stratégiai terület a Telenor számára, ezért az üzlet átalakításakor az egyik legfontosabb szempont az ügyfélélmény növelése volt. De ugyanennyire fontos az értékesítési élmény is. Ha az üzletben dolgozó kollégák számára motiválóak a körülmények és a feltételek, akkor az erősen hat az ügyfeleinkre is. Az üzlet számos új funkcióját ennek szellemében alkottuk meg” – mondta el Oláh Gábor, a Telenor Magyarország lakossági értékesítési igazgatója.

 

 

Telkó-élmény mellett közösségi iroda

Az üzlet nem egyszerű értékesítési pont, hanem közösségi irodaként is funkcionál, ahol hasonlóan a közösségi irodák mintájára, bárki foglalhat magának akár egy asztalnyi területet vagy a három tárgyalóhelyiség valamelyikét. A Telenor megoldása azonban egy gyors, „on-the-go” megoldásra, és nem a hosszabb tartózkodásra sarkall. A szolgáltatás részeként nemcsak „asztalt és széket” kapnak a vendégek, hanem az ideiglenes irodai munkához minden egyéb infrastruktúrát, áramvételi lehetőséget és díjmentes szélessávú Hipernet-elérést is. Ezzel a lépéssel a Telenor kilép a telekommunikációs cég hagyományos kereteiből, hogy egy teljesen új piacon nyújtson új, alternatív megoldást. Az egész világon egyre elterjedtebbek az open working office-ok, vagyis azok a terek, ahol a napjaink digitálisan független munkavállalói, vállalkozói dolgozhatnak. A Telenor Astoria-üzletben előzetes regisztrációval bárki foglalhat majd magának íróasztalt maximum három órára, így a belvárosban két találkozó között is hasznosan töltheti az idejét, folytathatja online végezhető munkáját, felkészülését. A közösségi iroda funkció megnyitását a vírushelyzet normalizálódásával – amikor már szabadon és biztonságban lehet zárt térben is nagyobb létszámban időt tölteni – hangolja össze a Telenor.

 

A nagy újratervezés feladatát az idén az ’Év Belsőépítész Cége’ címet elnyerő, fiatal hazai cég, a Pyxis Nautica csapata nyerte el és vett részt a megvalósításban. A csapat a korábbi 180 négyzetméteres ügyfélteret a teljes üzlettérből 276 négyzetméteresre bővítette, és a természetközeliség jegyében a világos teret élő növényekkel, zöldfallal, fa felületekkel és részben újrahasznosított bútorokkal tervezte meg. 

 

 

A klasszikus IT megoldások – mint például a digitális sorszámhúzó – mellett számos, az üzlettérben zajló eseményeket értelmező megoldás került bevezetésre. A megújult eszközökkel például nyomon követhető, hogy melyik kiállított telefon vagy tablet mennyire népszerű a látogatók körében, az üzlet melyik területén töltik a várakozási időt, látogatásuk célja ügyintézés, vagy csak érdeklődés, tájékozódás. A modern megoldások célja, hogy az így kinyerhető, anonim adatok alapján még magasabb színvonalon lehessen kiszolgálni az ügyfeleket.

 

A Telenor Astoria számokban:

  •     4200 méter elektromos kábel
  •     402 négyzetméter rétegelt lemez
  •     több mint 200 növény, 14 négyzetméter növényfal
  •     21 kijelző
  •     részben újrahasznosítható székek és teljesen újrahasznosítható kaspók

 

Az üzletről készült timelapse videó:

Kulcsszavak: Telenor

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05