Nyolc ország személyesen, hat ország online vesz részt a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián

forrás: Prím Online, 2020. augusztus 17. 09:43

Idén koronavírus-helyzet nyomán hibrid üzemmódban zajlik majd a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI) Nagykanizsán: nyolc ország diákjai személyesen, további hat csapat pedig az interneten keresztül kapcsolódik be az augusztus 23. és 29. között zajló programozás versenybe. A CEOI nemzetközi szinten is nagyon rangos megmérettetésnek számít: az ezen jó eredményt elérő diákok általában a további nemzetközi versenyeken is kiemelkedő eredményt érnek el.

Az idei CEOI a Neumann Társaság,  az ELTE Informatikai Karának, illetve Nagykanizsa városának rendezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával zajlik, összesen tizenhárom ország részvételével. 

 

A magyar mellett a cseh, szlovák, holland, német, lengyel és svájci csapatok személyesen vesznek részt a nagykanizsai diákolimpián, míg a járványhelyzet miatt az osztrák, olasz, szlovén, horvát, litván és román csapatok az interneten keresztül kapcsolódnak be a Batthyány Lajos Gimnáziumban zajló versenybe.

 

A CEOI régiónk legfontosabb informatikai tanulmányi versenye, amelyet 1994 óta rendeznek meg azzal a céllal, hogy fokozza a diákok érdeklődését az informatika és infokommunikációs technológiák iránt. Minden résztvevő ország négyfős, 20 évesnél fiatalabb, kimagasló programozási ismeretekkel rendelkező középiskolás diákokból álló válogatott csapatot indíthat - rendezőként Magyarország idén két csapat indítására is jogosult.

 

Köszönhetően annak, hogy a közép-európai régió országai mindig rendkívül jól felkészült csapatokat indítanak, a CEOI egy nemzetközi szinten is rangos versenynek számít, ahol kimondottan erős csapatok mérik össze tudásukat. Annak érdekében, hogy az indulók mellett a világ más országaiban élő diákok is összemérhessék tudásukat a versenyzőkkel, a www.codeforces.com oldalon augusztus 26-án (szerdán) és 28-án (pénteken) az érdeklődő diákok is megoldhatják az idei feladatokat.

 

Magyarországot a CEOI-n nyolc diák képviseli az idén

  • Horcsin Bálint, a budapesti Németh László Gimnázium 11-edikes diákja
  • Varga Péter, az Óbudai Árpád Gimnázium 11-edikes diákja
  • Németh Márton Tamás, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 9-edikes diákja
  • Bukva Dávid Bertalan, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 11-edikes diákja
  • Székely Milán, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 9-edikes diákja
  • Tóth Gellért, az Óbudai Árpád Gimnázium 11-edikes diákja
  • Szente Péter, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 12-edikes diákja
  • Szabó Kornél György, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 11-edikes diákja

 

A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia az IOI, vagyis az UNESCO által is támogatott Nemzetközi Informatikai Diákolimpia előversenyének tekinthető, a CEOI-n való részvétel fontos mérföldkövet jelent a világméretű versenyre való felkészülésben.

 

Magyarország a  CEOI egyik alapító tagja és többször adott már otthont a versenynek: 1995-ben Szegeden, 2001-ben Zalaegerszegen, 2005-ben Sárospatakon, 2012-ben pedig Tatán mérték össze tudásukat a régió országainak kimagasló versenyprogramozási ismeretekkel bíró középiskolásai. A magyar diákok hagyományosan jól szerepelnek a CEOI-n: az elmúlt huszonöt évben összesen ötvenhat érmet gyűjtöttek. A tavalyi versenyről diákjaink egy arany és három bronzéremmel térhettek haza. A verseny történetében 2019-ben szerzett először magyar diák abszolút első helyet: ő volt a legjobb az aranyérmesek között is. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09