Véget ért a VI. Internetkonferencia

forrás: Prím Online, 2020. október 2. 13:37

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szeptember 29-30-án hatodik alkalommal rendezte meg az Európai Unió „Safer Internet Program” (SIP) keretében „Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra” című konferenciáját. 

A két nap alatt az oktatás, a média, a kormányzat, a tudomány, az ipar és a civil szféra területéről meghívott 26 szakember tartott tizenöt perces előadásokat különböző témákba csoportosítva, és három kerekasztal-beszélgetésre került sor a legaktuálisabb témakörökben. Négy előadó online tartotta meg az előadását, ők külföldről és Magyarországból jelentkeztek be – zoomon. A konferenciát online lehetett követni a Gyermekmentő Szolgálat és a Safer Internet honlapján és Facebook-oldalain. Az előadások jövő hét elejétől lesznek elérhetőek a Gyermekmentő Szolgálat YouTube-oldalán.

 

 

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke megnyitójában elmondta, hogy a szervezet 1997 óta kíséri figyelemmel és végez kutatásokat a gyermekek médiahasználati szokásairól. 2010-ben ebbe a folyamatba illesztette be szervesen a kifejezetten az internettel, internetbiztonsággal foglalkozó konferenciáit. A Gyermekmentő Szolgálat felelősségének érzi, hogy felhívja a gyerekek, szülők, és mindazok figyelmét, akik gyerekekkel foglalkoznak, hogy jó és hasznos dolog az internet, de ugyanúgy be kell tartani a szabályait, mint a közlekedési szabályokat, különben veszélyessé válik a felhasználók, közülük is elsősorban a gyerekek számára. Kihangsúlyozta, hogy úgy az online tanulásnál, mint a közösségi oldalak használatánál, nagyon fontos a szülő és a gyerek kapcsolata. Ne hagyjuk egyedül a gyerekeinket a számítógéppel, és naponta egy-két órát töltsünk együtt velük, tanulva, szórakozva.

  

A konferencia leghangsúlyosabb pontja időszerűen a digitális oktatás, otthonoktatás-otthontanulás volt, és ettől nem elválaszthatóan a szülői felelősség kérdése. Ságvári Bence szociológus-kutató elmondta, hogy 2020 tavaszán, egyik napról a másikra, a koronavírus-járvány következtében gyerekek milliói kényszerültek hosszú hetekre otthonaikba. Hogyan próbáltak megfelelni a szülők ennek a helyzetnek? Saját munkájukat végezni, elfoglaltságot adni a gyerekeiknek, segíteni nekik a tanulásban. Milyen is a „jó” digitális szülő? Az előadás ezekbe a dilemmákba nyújtott betekintést, szembeállítva a kurrens tudományos eredményeket a saját szülői tapasztalatokkal. 

 

 

A témához kerekasztal-beszélgetés kapcsolódott, „Az online otthontanulás és otthonoktatás. Tapasztalatok és kihívások” címmel.

 

Erősen jelen volt a konferencia témái között az online viselkedésformák a közösségi terekben, a cybertér hatása a személyiségfejlődésre. Tari Annamária klinikai szakpszichológus véleménye szerint egy családnak évente legalább kétszer el kellene menni olyan helyre nyaralni, ahol nincs térerő. Ott lehet megtapasztalni, hogy egymással mit tudnak még kezdeni az emberek, hisz rengeteg idő megy el a közösségi médiára. A gyerekeket meg kell tanítani offline életben is érvényesülni, hisz életük fő eseményei, így a társas kapcsolatok, offline zajlanak.  

 

Krasznay Csaba, az NKE Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetője előadásában kitért arra, hogy a közösségi hálózatok egyre fiatalabb korban szippantják be a gyerekeket, egyre addiktívabb módon tukmálják rájuk tartalmukat, melyek bár szórakozásnak jók, de kulturális értékük megkérdőjelezhető.   

 

Ebben a témában szólalt meg a konferenciába online bekapcsolódva Mary Aiken, a törvényszéki cyberpszichológia világszerte elismert szakértője, „Hogyan változtatja meg az online tér az emberi viselkedést?” című előadásával. A konferencia különlegessége volt, hogy az egyik szünetben bemutatták Mary Aiken itthon a Harmat Kiadó gondozásában most megjelent könyvét, mely ugyanezt a címet viseli. A kötetet a helyszínen meg lehetett vásárolni.

 

Ehhez a témához ugyancsak kapcsolódott egy kerekasztal-beszélgetés, „A cybertér hatása a személyiségfejlődésre” címmel.

 

 

Markáns részét képezte a konferencia témáinak a digitális platformok jogi szabályozása, a személyiségi és gyermeki jogok védelme, az adatvédelem, a kiberbiztonsági trendek, az internetes nyilvánosság és véleményszabadság kérdése. Ebben a blokkban bejelentkezett – online – a Facebook és a Google egy-egy képviselője is, és beszámoltak róla, hogy mit tesz a cégük az online gyermekbiztonság terén. Előadást tartott még – a teljesség igénye nélkül – Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, Schiffer András ügyvéd és Koltay András, az NKE rektora. Schiffer András szerint, ha egy szolgáltató úgy látja, hogy butuska gyermekfilmekkel növelni tudja a bevételét, akkor ezt meg is fogja tenni, hiszen a közösségi oldalak viselkedését a bevétel irányítja.

 

 

A témához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetés „Az internetes véleményszabadság” címet viselte.

 

A rendezvény – az Európai Kiberbiztonsági Hónap kampány programsorozatába illeszkedve – a Safer Internet Program keretében valósult meg. A projekt célja az Európai Unió által közvetített értékrenddel összhangban, az internet és az új online technológiák használatának – különösen a gyermekek számára történő – biztonságosabbá tétele, a jogellenes, valamint a felhasználó által nem igényelt tartalmak elleni küzdelem hatékonyságának biztosítása. 

 

Fotók: Gordon Eszter

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09