A járvány nyertesei a webáruházak

forrás: Prím Online, 2020. november 11. 12:05

2020 egy olyan év, amit senki nem fog könnyedén elfelejteni. Most először történt, hogy a világ hónapokra a házakba vonult, és hirtelen megállt az élet. Amit eddig normálisnak és természetesnek tartottunk, az hirtelen háttérbe szorult. El kellett búcsúznunk a vásárlásoktól, a nézelődésektől és a repüléstől is. Azonban sokan kemény időszakot tudnak maguk mögött, hiszen a vírushelyzet a munkahelyeket is rendesen megtépázta. Sok országban egyszerűen leállt az élet, és a fontosabb létesítményeket leszámítva minden bezárt. Akad bárki is, aki nyertesként került ki az idei évben? Igen! 

Ha nem nézzük a vírust, akkor is elmondható, hogy egyre több ember használta már az okostelefonokat. Miközben pár évvel ezelőtt inkább a számítógépek voltak előtérben, mára a tabletek és mobilok nyernek. Nemcsak tele vannak játékkal, hanem sokan még a munkát is el tudják rajta végezni. Amióta pedig internetezni is tudunk, szinte bármit meg tudunk csinálni pár kattintással. Hogyan befolyásolta az emberek közérzetét az internet ebben az időszakban?

 

  • Be voltunk zárva, azonban nem voltunk egyedül. Bármikor tudtunk kommunikálni a szeretteinkkel, írhattunk üzeneteket, küldhettünk fényképeket. Sokan kihasználták a játékokat, és online nyomták a barátaikkal. Ez segített, hogy ne érezzük magunkat annyira magányosnak.
  • Nem unatkoztunk. Sokan elkezdtek főzni, vagy valamilyen új hobbiba vágtak bele, mivel az interneten el tudták sajátítani a lépéseket. Mások filmeztek és sorozat maratonokat néztek, valamilyen szinten mindenki lekötötte magát.
  • Mindent be tudtunk szerezni. Az internetnek hála egy új lehetőségre hívták fel a figyelmünket, az online vásárlásra. És ennél a pontnál jönnek a képebe a járvány nyertesei, a webáruházak.

 


Jól jött az online vásárlás

 

A koronavírus alatt nem kellett kimozdulnunk otthonról ahhoz, hogy valamit megvegyünk. Elég egy telefon, és máris kedvünkre válogathatunk a rengeteg lehetőség közül. Ebben az évek azok nyertek a legtöbbet, akiknek már működő webáruházuk volt, mivel így azonnal fel tudták venni a harcot a bezárt boltokkal szemben. A bio webáruház szegmense szintén megérdemli a figyelmet, mivel most az étkezésünkre is nagyobb figyelmet fordítottunk.

 

Egyes tanulmányok szerint 2020-ban a legidősebb korosztály is fellépett a netre, ráadásul vásárolt is. Erre korábban még soha nem volt példa, nagyszüleink foggal, körömmel küzdöttek a net ellen, de most úgy tűnik, hogy megadták magukat a technológiának. Sokan új telefont szereztek be, csak azért, hogy még könnyebben tudjanak barangolni az online téren. 

 

Mi várható ezután?

 

A webáruházak rengeteg forgalmat bonyolítottak le, és az év még nem ért véget. A legtöbben csak találgatunk, ha arra gondolunk, hogy mi lesz jövő héten, esetleg egy hónap múlva. Sok országban már ismételten kijárási tilalom van érvényben, biztos mi is elgondolkodunk rajta, hogy vajon nálunk miképp fognak alakulni a dolgok. Egy azonban biztos, a webáruházaknak köszönhetően nem fogunk sem szükséges termékek, sem karácsonyi ajándékok nélkül maradni.

 

A rengeteg vásárlás a futárszolgálatoknak is kedvezett, hiszen valakinek házhoz kell szállítani az általunk megvásárolt termékeket. Ráadásul azok, akik idén kipróbálták ennek a pénzköltésnek az ízét, minden bizonnyal később is folytatni fogják. Hiszen nem kell többé gyalogolni, akár a fotelon is ülhetünk közben, ráadásul sokszor a termékek ára is lényegesen olcsóbb. 


 

Kulcsszavak: webshop webáruház

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05