Felsővezetői bejelentés a Magyar Telekomnál

forrás: Prím Online, 2020. december 1. 16:22

A Magyar Telekom Igazgatósága a 2020. december 1-i ülésén Rékasi Tibor vezérigazgatói szerződésének meghosszabbításáról döntött. Rékasi Tibort 2018 júliusában nevezték ki 3 évre a Magyar Telekom vezérigazgatójának, és a mostani döntéssel szerződése jóval a lejárta előtt, további 3 évvel, 2024. június 30-ig meghosszabbításra kerül.

Dr. Robert Hauber, az Igazgatóság elnöke a döntés kapcsán elmondta: “Rékasi Tibor kiváló munkát végez, amióta 2018-ban átvette a Magyar Telekom vezetését. Folyamatosan növekedési pályán tartotta a vállalatot, és minden piaci szegmensben megerősítette a Telekom magyarországi vezető pozícióját.” 

 

Rékasi Tibor

Rékasi Tibor 12 éve csatlakozott a Magyar Telekom Csoporthoz az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatójaként, majd 2013 és 2017 között a T-Systems Magyarország vezérigazgatója volt, ezt követően a Magyar Telekom Lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettesének nevezték ki, mely pozíciót 2018-ig, vezérigazgatói kinevezéséig töltötte be.

 

2018 óta a Magyar Telekom megerősítette vezető integrált szolgáltatói szerepét, és stabilan tartja vezetői pozícióját a mobil, a vezetékes és a TV piaci szegmensben egyaránt. A vállalat 2018 óta 1,5 millió elérés kiépítésével bővítette tovább gigabit-képes vezetékes hálózatát. Ez év elején az Magyar Telekom elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását, amely mára már 28 településen érhető el, emellett 4G hálózatának modernizációjára is nagyszabású programba kezdett. A kereskedelmi sikerek mellett a Magyar Telekom nagy hangsúlyt fektet arra, hogy vonzó munkaadó legyen (a vállalat 2020-ban sorozatban a harmadik alkalommal nyerte el a Legvonzóbb Munkahely Díjat a telekommunikációs szektorban), miközben karbonsemleges, fenntartható működést folytat (a Magyar Telekom a FTSE4Good Index tagja és a fenntarthatóság terén a nemzetközi iparági top 1%-ba tartozik).

Kulcsszavak: Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05