Önellátó lehet az autóipar jövőjét jelentő mangánból Európa

forrás: Prím Online, 2021. március 21. 17:23

362 millió euró értékű támogatással segíti az EIT InnoEnergy a csehországi Chvaletice városában, az Euro Manganese vállalat beruházásaként megvalósuló mangánprojektet, amely a jövőben jelentősen hozzájárulhat a versenyképes, fenntartható akkumulátorcella-előállítási értéklánc kiépítéséhez Európában, többek között az Európai Akkumulátor Szövetség (EBA) révén.

Chvaletice-ben található az egyetlen jelentős mangánforrás az Európai Unió területén, amely 2025-re képes lesz kielégíteni az akkumulátorokhoz kapcsolódó nagy tisztaságú európai mangánkereslet akár 50 százalékát is. Emiatt is számít ez a projekt mérföldkőnek az európai autóiparban, miután hosszú távon csökkentheti a nyersanyagellátási zavarok kockázatát. A nagy tisztaságú mangán az akkumulátorok elengedhetetlen alapanyaga, az európai elektromos járművek pedig túlnyomó részben erre fognak támaszkodni. Becslések alapján a nemzetközi igény 2030-ra több mint tízszeresére fog nőni a 2021-es értékeknek.

 

„A tervek szerint a teljes indulást követően a világ egyik legnagyobb nagy tisztaságú mangántermelőjeként, évente körülbelül 50 000 tonna mangán kitermelésére leszünk képesek, várhatóan 25 éven át.” – hangsúlyozta az EIT InnoEnergy támogatása kapcsán Marco Romero, az Euro Manganese vezérigazgatója, aki hozzátette, hogy a beruházás során 400 munkahelyet hoznak létre, továbbá a fejlesztésekkel megszűnhet a vízszennyezés is a területen.  A mangánt egy Prágától 90 kilométerre fekvő, bezárt bánya maradványaként kialakult meddőfolyásból (finomszemcsés, homokos hulladékkupacokból) fogják kivonni.

 

 

Az EIT InnoEnergy azért is állt a fejlesztés mellé, mert ezáltal Európa önellátóvá válhat az akkumulátorok előállítása szempontjából kritikus anyagnak számító mangánkitermelésben. A projekt ugyanakkor illeszkedik az unió és ennek megfelelően az EIT InnoEnergy hosszútávú ipari stratégiájába, ami azt célozza meg, hogy az elkövetkező években megvalósuló nagyszabású ipari projekteknek köszönhetően a kontinensünk legyen a világ második legnagyobb akkumulátorcella-gyártója, és 2025-ig mintegy 800.000 munkahely jöjjön létre a szektorhoz kapcsolódóan. Szintén a beruházás támogatása mellett szólt, hogy annak révén a korábbi bányászati tevékenységek káros hatásai is orvosolhatóak, valamint az ipari hulladék újrafeldolgozása környezeti előnyökkel jár, és így erősíthető Európa zöld és elektromos jövője. 

 

A Chvaletice-ben megvalósuló mangánprojekt élvezi a helyi közösségek támogatását, amely a potenciális gazdasági és környezeti előnyökön túl a beruházásba bevont bányaterület kármentesítését is szavatolja.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09