Távoktatás könnyedén: merítsünk a vállalati gyakorlatokból

forrás: Prím Online, 2021. április 9. 10:08

Egy éve villámgyorsan kellett átállni az online oktatásra, ami kihívás elé állított minden érintettet, köztük az IT-háttérért felelős szakembereket is. Nekik kellett gondoskodniuk szinte egyik napról a másikra a megfelelő technológiai feltételekről és az oktatáshoz szükséges alkalmazások állandó elérhetőségéről. A Micro Focus szakértői szerint a vállalati informatikai technológiák, például az asztali konténerek és az alkalmazásstreamelés enyhíthetnek ezeken a nehézségeken. 

Már egy éve, hogy a vállalatok nagy részénél általánosan elfogadott, sőt, sok helyen kötelező lett a home office, a tanintézményekben pedig a hagyományos, a tantermen kívüli, digitális, illetve a vegyes rendszerű oktatás váltakozik az aktuális járványhelyzettől függően. Az online tanuláshoz szükséges informatikai alapok megteremtése nem egyszerű, de mindenképp szükséges mert a digitális világ a jövőben is az életünk része marad. A járvány elvonulása után az online felületek várhatóan továbbra is nagy szerepet játszanak majd a különféle oktatási intézményekben az általános és középiskoláktól kezdve a felsőoktatási intézményeken át a nyelviskolákig vagy a munkahelyi oktatási környezetekig.

 

Tanár úr, kérem… a folyamatos rendelkezésre állást

Az informatikai szakemberek számára az egyik leggyakoribb kihívás az, hogy minden felhasználó folyamatosan elérje az intézménynél használt, online tanulást támogató rendszereket és az olyan virtuális tantermi alkalmazásokat, mint például a KRÉTA Digitális Kollaborációs Tér, a Google Tanterem, a Microsoft Teams, a ClassDojo, az Edmodo vagy a #school és NEO LMS platformok.

 

Ezek nem csupán a videóalapú tanórák megtartását teszik lehetővé, hanem lehetőséget kínálnak az osztályon belüli együttműködésre, illetve a kapcsolattartásra a tanárok és a diákok, vagy adott esetben még a szülők között is. Ezek a platformok szolgálnak a tartalmak tárolására, illetve a tananyagok megosztására, megtekintésére és szerkesztésére is. Továbbá az oktatók a felületeken belül tudják kezelni a különféle tevékenységeket és feladatokat, és itt zajlik az adminisztráció, az értékelés, valamint a teljesítmény nyomon követése is.

 

 

Tippek a vállalati oldalról: konténer és stream

A legtöbb iskolai IT-szakember nem volt arra felkészülve, hogy ilyen infrastruktúrát tudjon működtetni és támogatni egyik napról a másikra. Ilyenkor hasznos lehet megnézni, hogy a vállalatoknál milyen megoldásokat használnak ezekre a problémákra. A Micro Focus szakértői szerint az olyan technológiák, mint például az asztali konténerek és az alkalmazásstreamelés egyszerűsítik ezeket a feladatokat.

 

A Micro Focus Desktop Containers megoldás segítségével létrehozható és biztosítható asztali konténerek olyan alkalmazások, amelyek egyszerűen tudnak futni anélkül, hogy a felhasználóknak bonyolult telepítési műveleteket kellene végezniük, vagy az hatással lenne a gépükre korábban installált szoftverekre. Így nincs kompatibilitási vagy alkalmazásütközési probléma, és nem okoz gondot az esetleges tűzfalas védelem sem. A szoftver bármilyen Windows eszközön működik, legyen céges laptopról; egy olyan eszközről, amit az iskola bocsátott a diák rendelkezésére; egy alkalmazott privát számítógépéről, amit munkára is használ; vagy éppen egy tanuló saját otthoni gépéről. A megoldás egy webalapú portált is tartalmaz, amelyen keresztül az informatikai szakemberek bárhonnan egyszerűen elérhetővé tehetik a felhasználók számára az alkalmazásokat.

 

Az eszközhöz kiegészítésként elérhető alkalmazásstreamelési funkció pedig arra kínál megoldást, hogy bármilyen, a felhasználók által használt eszközre el lehessen juttatni az adott alkalmazást. Ennek köszönhetően a Netflix szolgáltatásához hasonlóan, egyszerűen elérhetők az alkalmazások a Desktop Containers Application szerveren keresztül, nemcsak Windows rendszerű gépekről, de Mac, iOS, Android, Chromebook és egyéb eszközökről is.

 

Ezt a két technológiát kombinálva a diákok számára egyszerűbbé válik a hozzáférés a tanulmányaikhoz szükséges alkalmazásokhoz, a tanárok pedig könnyebben tudják biztosítani a konzisztens oktatást.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09