Repülésbiztonság minden szinten

forrás: Prím Online, 2021. május 10. 19:27

Egy híján százhúsz éve ünnepeljük május 10-én a madarak és fák napját. A kezdeményezés Chernel István ornitológus nevéhez fűződik, a célja pedig már a kezdetektől az, hogy felhívja a társadalom figyelmét a környezetvédelem, ezen belül a madarak védelmének fontosságára. Ebből az alkalomból a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány munkáját mutatjuk be, amelyet immár több mint 10 éve támogat a magyar légiforgalmi szolgálat.

Több cikkünkben utaltunk már arra, hogy a HungaroControl számára a repülésbiztonság a legfontosabb érték. Nem csoda hát, hogy a repülőgépek és utasaik biztonsága mellett a madarak védelme iránt is elkötelezett. A társaság a környezeti értékek őrzőjeként azt vallja, hogy nemcsak május 10-ének, hanem az év összes napjának a madarakról és védelmükről kell szólnia, ezért azt elmúlt 11 évben több mint 20 millió forinttal segítette a Hortobágyi Madárkórház Alapítvány munkáját.

 

A Hajdúság és a Tisza között elterülő vidék Európa egyik madárparadicsomának számít, hiszen a vadmadarak nagyon magas egyedszámban élnek itt. Dr. Déri János, a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány elnöke 1999-ben éppen ezért ezen a helyen hozta létre Magyarország első madárkórházát, ahol a kezdetekben évente 20-30 madarat kezeltek, ám mára évi 2-3000 szárnyas felépülését segítik. Az itt ápolt madaraknak körülbelül 60 százaléka térhet vissza a gyógyítást követően a természetbe, hozzávetőlegesen 20 százalékukat tartós sérülésük miatt a madárparkban gondozzák tovább, a fennmaradó 20 százalék pedig sajnos elpusztul.

 

Az évek alatt a kórház folyamatosan fejlődött: röntgengéppel és altatógéppel felszerelt rendelőt, műtőt, betegelkülönítőt és laborhelyiséget alakítottak ki, emellett számos kisebb-nagyobb röpdét, más néven voliert hoztak létre. A gyógyintézet megalakulása után hamar kiderült, hogy szükség lenne egy olyan intézményre is, ahol edukációs céllal bemutathatnák a madárkórház munkáját, a lábadozó madarakat, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy mennyire fontos odafigyelni a körülöttünk élő állatok védelmére, biztonságára. Pár évvel később, 2006 nyarán létre is jött a Madárpark, amelyben látványkórház, madármentő-kiállítás, madárkertek, öko-teleház, nagyröpde, tórendszer és játszókert is helyet kapott. A hortobágyi komplexumban megannyi eszközzel próbálják felhívni a figyelmet a madarak védelmére és a madárbalesetek megelőzésének fontosságára.

 

 

A madárbaleseteket gyakoriságuk alapján három nagyobb csoportra oszthatjuk: harmadukat mérgezések okozzák, újabb harmadukért áramütések felelnek, a fennmaradó egyharmad pedig egyéb okokból – autógázolás, kerítésbe akadás, ablaküvegnek ütközés stb. – következik be.

 

______________

Repülőgépek okozta madárbalesetek rendkívül kis számban fordulnak elő. A repülőtéri szakemberek ugyanis mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ilyen eseteket megelőzzék.

______________

 

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren például természetvédők közreműködésével, több módszerrel is igyekeznek elkerülni a járatok madárral történő ütközését. A légikikötő területéről rendszeresen begyűjtik a vércsefiókákat és más fiatal madarakat, majd biztonságosabb környezetbe helyezik át őket.

 

A balesetek típusából jól látható, hogy a madarakra leselkedő veszélyek szinte száz százaléka az emberi jelenlétnek tudható be. Azok a tárgyak, potenciális veszélyforrások – villanyoszlop és magasfeszültségű vezetékek, autó, tükröződő üvegfelületek stb. –, amelyek a baleseteket okozzák, eredetileg nem találhatók meg a természetben, így a madaraknak nem alakult ki az észlelő- és védekezőképességük ezek ellen. Jó hír azonban, hogy a balesetek kockázata csökkenthető és egy kis odafigyeléssel számtalan állat életét óvhatjuk meg.

 

Ha azonban mégis sérült madarat találnánk, fontos, hogy az alábbi, szakemberek által ajánlott lépéseket betartsuk:

  • Kezünkkel, kesztyűvel vagy kabáttal próbáljuk megfogni a sérült állatot, majd tegyük – lehetőség szerint – egy kartondobozba.
  • Azonnal hívjuk fel a madárkórház ügyeletét a 06-30/535-64-84-es telefonszámon, ahol elmondják, hogy mi a további teendőnk.

 

Például ablaknak ütközések esetén, ha a madár nagy valószínűséggel agyrázkódást szenvedett, nem biztos, hogy kórházi ellátásra van szükség. Pár órás megfigyelés után, amikor az állat magához tért és láthatóan visszatértek a testi funkciói, szabadon is engedhetjük.

 

______________

Ha azonban szárnytörés gyanúja áll fenn, azonnali műtétre, szakszerű segítségre van szükség, ilyenkor az említett ügyeleti számon minden fontos információt megadnak nekünk a mentés további menetéről.

______________

 

Akárcsak az emberi gyógyászatban, úgy az állatorvoslásban is kiemelt jelentősége van az egészségvédelemnek és a megelőzésnek. A mérgezések elkerülésének alternatív módja az élvefogó csapdák használata, amelyek nem károsítják az állatok egészségét. Az áramütések ellen azzal tehetünk, ha azonnal jelezzük az áramszolgáltatónak, amennyiben a környezetünkben veszélyes hálózati elemeket, villanyoszlopokat észlelünk, netán sérült állatot is találunk alattuk. Ez esetben a szolgáltató a kábelek leszigetelésével csökkentheti a balesetek kockázatát. A tükröződés okozta épületbaleseteknek pedig függöny vagy matrica felhelyezésével vehetjük elejét.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05