K&H: mennyit költöttek a bankkártyások az év végén?

forrás: Prím Online, 2021. december 29. 16:34

Javult a fiatal korosztály jövedelmi helyzete tizenkét hónap leforgása alatt - derül ki a K&H ifjúsági indexhez készített kutatásból. A 19-29 évesek háztartásában a jövedelem 266 ezer forintot tett ki az idei harmadik negyedévben, azaz 16 százalékkal nőtt éves szinten, az egy főre jutó jövedelem pedig 20 százalékkal 132 ezer forintra emelkedett. A fiatalok hatoda rendelkezik hitellel, jellemzően személyi kölcsönt, lakás- vagy folyószámlahitelt törlesztenek.

Letarolták az idei karácsonyi időszakot a bankkártyás fizetések, legalábbis erre utalnak a legfrissebb adatok - közölte a K&H. Megvizsgálták, hogy december 1. és 20. között hány alkalommal és mekkora összeget fizettek bankkártyával az ügyfelek, és ez milyen változást jelent a korábbi időszakokhoz képest. A számok egyértelműen a készpénz visszaszorulására utalnak.

 

Többször, többet

A K&H-nál a szóban forgó időszakban összesen több mint 7 millió alkalommal fizettek, ami napi átlagban 350 ezer tranzakciót jelent. 2020 azonos időszakához képest a kártyás vásárlások száma 22 százalékkal nőtt, kétéves összevetésben - vagyis 2019 utolsó heteihez képest - pedig még masszívabb, 34 százalékos volt a növekedés. A 7 milliós idei kártyás fizetésre 79,5 milliárd forintos forgalom jutott. Ez az eredmény tavalyhoz képest 21 százalékos emelkedésnek felel meg, míg a 2019-es összeg közel másfélszerese.

 

“Azt látjuk, hogy az évek óta dinamikusan növekvő bankkártyás fizetések újabb lendületet kaptak, nem csak a járvány miatt, hanem egyre többen vannak, akik nem szeretnének bajlódni a készpénzzel. Erre utal a tranzakciók számának meredek emelkedése. Fontos hozzátenni, hogy a kártyás költések összegének növekedésében szerepet játszik az is, hogy sok termék ára emelkedett” - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

 

 

A pénzintézet összesítéséből kiderül az is, hogy milyen termékekért, szolgáltatásokért fizettek a K&H bankkártyásai.

 

  •     Élelmiszert 3,3 millió alkalommal, összesen 20,3 milliárd forintért vásároltak az érintettek. Ez éves szinten 15, illetve 8 százalékos növekedésnek felel meg, a 2019-es számokhoz képest pedig 41 és 54 százalékos többlet.
  •     Az is látható, hogy az éttermekben, kávézókban is hódítanak a bankkártyák. A K&H adatai szerint idén közel 1,2 millió tranzakciónak “adtak helyet” a vendéglátóipari egységek. Ez az egy és két évvel korábbi szinthez képest 74, illetve 72 százalékos plusz. A forgalom az idén meghaladta a 4,2 milliárd forintot, ami 91 és 105 százalékos bővülést takar.
  •     A ruha- és cipővásárlások esetében 29 és 33 százalékkal nőtt a bankkártyás vásárlások összege, a drogériás költések értéke 18 és 51 százalékos növekedést produkált, az elektronikai termékeknél 10 és 61 százalékos forintbeni forgalombővülést generáltak a K&H-sok.

 

Okostelefonok, okosórák, fizetések

A bankkártyás vásárlások látványos növekedésénél is komolyabb eredményt értek el a digitalizált bankkártyás - például okostelefonos és okosórás - fizetések. A szóban forgó időszakban az idén 1,2 millió ilyen fizetésre volt példa, a tranzakciók összege 8,3 milliárd forintra rúgott. Ez a triplája az egy évvel korábbinak.

 

“Ennél az összehasonlításnál azonban figyelembe kell venni, hogy 2020-ban még csak az Apple Pay és – az akkor még elérhető - K&H mobiltárcás fizetési megoldások voltak. Az idén viszont az Apple-fizetés mellett a Google Pay- és az okosórás Garmin Pay-fizetés is rendelkezésre állt” - tette hozzá a K&H szakembere.

Kulcsszavak: bankkártyás fizetés

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05