Online konferenciával ünnepli a magyar informatika napját a Neumann Társaság

forrás: Prím Online, 2022. január 12. 13:40

Az első magyar elektronikus számítógép, az M-3 átadásának közelgő évfordulója apropójából rendez online konferenciát 2022. január 20-án  délután a Neumann Társaság. A szobányi mérete ellenére csupán egy mai okosóra számítási teljesítményének is csak töredékét nyújtó, szovjet tervek alapján megépített, később viszont hazai kútfőből továbbfejlesztett számítógéphez köthető a hazai informatika megszületése és kiterjedése, amelynek mérföldköveiről a társaság online konferencián emlékezik meg.

1959. január 21-én, az MTA Kibernetikai Kutatócsoport mintegy kétéves munkája nyomán kezdett el működni az első magyar elektronikus számítógép, az M-3. Mivel ez a gép még nem integrált áramköröket, hanem a korabeli rádiókban is alkalmazott elektroncsöveket használt (770 darabot), egy egész szobát (30 négyzetméternyi területet) foglalt el, a 10 kilowattos fogyasztása miatt nehéz volt megoldani a hűtését, és jóval gyakrabban volt hajlamos meghibásodni mai társaihoz képest. Bár az első magyar komputer szovjet tervek alapján készült, alkotói jelentősen átdolgozták, illetve hozzáigazították ezeket a hazai alkatrész-beszerzési lehetőségekhez.

 

 

Az M-3-at az MTA budapesti Számítóközpontjában több számításigényes feladat elvégzésére használták: közgazdaságtani, valamint mérnöki és matematikai számításokat is végeztek – ilyen volt például az épülő Erzsébet híd statikai számításainak ellenőrzése. 1965-ben a gép Szegedre, a József Attila Tudományegyetem (JATE) Kibernetikai Laboratóriumába került, ahol három éven át használták, egyes részegységei pedig az egyetem későbbi számítógépeiben hasznosították újra, adattároló mágnesdobja pedig ma is megtekinthető a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításán.Az M-3 rendkívül fontos szerepet játszott a számítástechnikai kultúra hazai elterjesztésében, hiszen a kutatócsoport tagjai a későbbiekben  a hazai számítástechnikai fejlesztések és alkalmazások meghatározó személyiségeivé váltak.

 

 

Az informatikai értékek megőrzését és átörökítését vállaló Neumann Társaság hagyományteremtő szándékkal minden év január 21-én megemlékezik a Magyar Informatika Napjáról. A társaság idén az évforduló napját megelőző délutánon a járványhelyzetre tekintettel online zajló konferencián követi végig azokat a személyes tudásokat és objektív tendenciákat, amelyeknek köszönhetően a magyar IT mára egy terebélyes „fa” lett – és beszélünk a „gyümölcsökről”, a mai eredményekről a tudomány, a kormányzat, a gazdaság területén.

 

A Magyar Informatika Napja a Neumann Társasággal konferencia idén egy nappal korábban,  2022. január 20-án, csütörtökön 14:30 és 16:30 között zajlik majd  a Zoom platformon, a részvételhez mindössze ingyenes előzetes regisztrációra van szükség, amelyet a konferencia honlapján lehet megtenni.

 

 

Az online konferencia tervezett programja:

     ●  Gyülekezés – kisfilm a szegedi Informatika Történeti Kiállításról 

     ●  Miért ünneplünk ma? – Képes Gábor, Neumann Társaság

     ●  Megnyitó – dr. Solymár Károly Balázs, digitalizációért felelős helyettes államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium

     ●  A hazai informatika idővonala, tendenciái, hullámai az elmúlt 60 évben – Havass Miklós, Neumann Társaság Informatika Történeti Fórum

     ●  Személyiségek a hazai informatikában – milyen tulajdonságok, tudások emelnek ki informatikusokat – dr. Kutor László, címzetes egyetemi tanár, az IT Evolúció Kiállítás gazdája 

     ●  Álmok Álmodói kisfilm 

     ●  Az informatika projektek a kormányzatban, kormányzati programok a társadalom digitális életének és kompetenciájának fejlesztésére – dr. Kelemen Csaba főosztályvezető, Innovációs és Technológiai Minisztérium 

     ●  Napjaink hazai eredményei a digitalizáció terén – Boa László, a MI Koalíció szakmai vezetője, Digitális Jólét Nonprofit Kft.

     ●  A Neumann Társaság szerepe a digitális világ építésében – dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke

 

Az M-3 számítógép részletes történetéről a Jövőmúltja.hu, illetve az Informatika Történeti Fórum adattárában lehet olvasni részletesen, ezeken az oldalakon letölthető fotók is elérhetők a gépről.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09