Audentify: tartalmuk alapján ismeri fel az mp3-akat

FeriMesz FeriMesz, 2001. május 3. 20:04
Dalszövegeket már könnyedén lehet keresni az interneten. Arra azonban eddig nem volt lehetőség, hogy egy dal valamely részletének megadásával keressünk információt róla.
Bonni informatikusok pótolják most ezt a hiányt "audentify!" és "notify!" nevű szoftvereikkel, amelyek a zenei fájlok tartalmára vonatkozó kérdésekre is megadják a választ - ez a lemezcégek és a Napster számára sem közömbös hír.

Az "audentify!" nemcsak az egyes digitalizált dalokat ismeri fel, hanem azok variációit is. Például Vivaldi Négy évszakját illetően a program azt is meg tudja állapítani, hogy a bonni Beethoven-teremből vagy a berlini filharmonikusoktól származó változatot hallgatják-e.

A bonni egyetem informatikusai, prof. dr. Michael Clausen és dr. Frank Kurth szerint a program főleg a lemezcégeket fogja érdekelni, hisz a szoftver lehetővé teheti a jogvédett dalok internetes megjelenésének korlátozását.

Clausen és Kurth egy másik programot is kifejlesztett, a "notify!"-t, amely nem mp3-akat, hanem MIDI-fájlokat vizsgál át. A keresési adatokat, vagyis a keresendő dallamrészletet megadhatjuk hangjegyenként a programban vagy MIDI-billentyűzeten. A program a megadott dallamot akkor is felismeri, ha az oktávokkal magasabban vagy mélyebben hangzik el, vagy más a ritmusa. Clausen szerint hamarosan úgy is kereshetünk majd, ha az ismerős dallamot "elfütyüljük" a számítógépnek. Ez valószínűleg igazi áldást jelent majd a lemezboltok eladóinak - hisz sokan nem tudják cím szerint, hogy mit keresnek, csak halványan emlékeznek egy dallamrészletre.

Kulcsszavak: mp3 intszoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05