Junior Internet Project: kik lesznek a jövő honlapépítői, honlaptervezői és informatikai újságírói?

forrás Prim Online, 2011. február 18. 14:41

Alig több mint két hét áll már csak azon 18 évesnél nem idősebb fiatalok rendelkezésére, akik informatikai karrierjüket a Junior Internet Project 2011-es fordulójával szeretnék megalapozni. A versenyre honlappal, honlap-tervvel, grafikus projekttel vagy esszével pályázók közül a legjobbak egy nemzetközi konferencián vehetnek részt, a tárgynyeremények között pedig többek között egy XBOX 360 Kinect is megtalálható.

A 2000-ben Csehországban indított, és 2006-ban az összes visegrádi országra (Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kiterjesztett Junior Internet Project célja, hogy felkutassa azon tehetséges iskoláskorú fiatalokat, akiket érdekel az internet, és jövőjüket az informatikai pályán képzelik el. A versenyre három kategóriában lehet nevezni:

   - JuniorWeb – hagyományos honlapok és egyéb internetes projektek, pl. webes szolgáltatások

   - JuniorDesign – honlaptervek és grafikus projektek

   - JuniorText – esszéverseny az alábbi két témában: "Kapcsolataim alakulása, mióta a net belépett a világomba" illetve "Biztonságban az interneten"

A verseny magyar fordulójára március 7-ig lehet nevezni, az indulók március 19-én Budapesten, a Microsoft Magyarország székházában megrendezett konferencián mutathatják be egymásnak és a zsűrinek pályázataikat, valamint hallgathatnak meg érdekes előadásokat neves IT-szakértőktől. Innen a legjobbak jutnak tovább a nemzetközi döntőre, amelyet a lengyelországi Wroclawban tartanak április 15-17-e között, ahol az egyes országok jól szerepelt versenyzői előadásokat hallgathatnak meg az internetes trendekről, már sikeres fiatalok világhálóval kapcsolatos projektjeiről és egyéb érdekességekről is.

Különdíjat kap a legjobb fogyatékkal élő pályázó, illetve egy XBOX 360 Kinect lesz a jutalma a legjobb Microsoft WebMatrix alapú honlappal induló versenyzőnek is.

A verseny magyarországi szervezője és koordinátora a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. A megmérettetésről további információ a www.juniorinternet.hu honlapon található.

 

 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05