Mit jelent a 4G a humánügyvitelben?

Vértes János Andor, 2011. november 10. 15:06

A NEXON vezetői – a ma megrendezett munkaügyi konferenciájuk apropóján – a konferecia helyszínén sajtótájékoztatót is tartottak, amelyen beszámoltak arról, hogy már a jövő év elején megjelennek a „NEXON time”-nak, azaz a cég negyedik generációs humánügyviteli rendszerének első elemei, és 2015-ig teljesen lecserélődik az immár 25 éve folyamatosan tökéletesedő, mintegy egy millió végfelhasználót közvetlenül is érintő bér-, munkaügyi rendszer minden része. 

A NEXON mai HR konferenciájának a mottója, hogy a jövőt nem megjósolni, hanem megteremteni, kitalálni kell, de hozzá kell tennünk, hogy ebben azért lehet mások tapasztalataira, a világban megfigyelhető trendekre építeni. A NEXON vezetői a közelmúltban épp egy amerikai HR kiállítás résztvevőiként elemezhették a trendeket, és állapíthatták meg, hogy fejlesztéseikkel jó úton járnak: az új irányokat részben a mobil eszközök által generált forradalom, részben a felhő alapú számítástechnika jelöli ki. Ha egy mondatban össze akarnánk foglalni a jövőt, akkor az így hangzik: az információ egy érintésre (már nem kattintásra vagy gombnyomásra) rendelkezésre áll, bárhol és bármikor.

 

Persze egy mérnökévek százait magában foglaló fejlesztést csak némi túlzással és sarkítással lehet egy-két mondatban összegezni. Az új technológiák hosszasan kibontandó hozadéka például a felhasználói élmények előtérbe kerülése is, hangsúlyosabbá válik, hogy intuitív, ergonomikus felhasználó felületekre van szükség. A mobil hozzáférés megjelenése óhatatlanul kinyítja a rendszereket új felhasználók felé is, ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy kritikus alkalmazásokról van szó, a háttérben ügyelni kell rengeteg jogszabályi elemre, a robosztus, megbízható számítstechnikai alapokra és arra, hogy minden információ csak és kizárólag a megfelelő jogosultsági körrel rendelkező felhasználóhoz kerüljön. Készülhet alkalmazás akár a nagyközönség részére is, s ebből – egy apró előlegként a jövő év elejére ígért 4G-s termékcsaládból – a Bérkalkulátor+ mobil alkalmazás máris felkerült az iPhone és Android piacterekre, ezeket bárki ingyenesen letöltheti, és kikalkulálhatja belőle mondjuk azt, hogy mennyi bruttóbér-növekedést kell kapjon ahhoz, hogy jövőre ne csökkenjen a nettó bére. (Ahogy láttuk: 100 ezer Ft nettó bér megőrzése a munkáltatónak 14 ezer forintjába kerül majd...)

 

A Nexon arculatát is igyekszik hozzáigazítani saját jövőképéhez, új tipográfia hordozza a megbízhatóságot sugaló régi bérszámfejtés és a mobil világba betörő negyedik generációs humánügyvitel ötvözetét.

Kulcsszavak: HR Nexon

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

22. alkalommal rendezték meg a digitális marketing szakma legrangosabb hazai eseményét, ’Az Év Honlapja’ pályázatot. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre rekord mennyiségű 287 nevezés érkezett. A szakmai zsűri 88 pályaművet díjazott. Az Év Honlapja Abszolút díj győztese a társadalmi szerepvállalás keretében készült online felület az ,,Amiről a sírok mesélnek - Avar temető Babarcon” lett, melyet a Pazirik Informatikai Kft. készített.

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

Az LG Electronics (LG) több mint 200 díjat és elismerést kapott az idei CES-en a háztartási elektronika, a szórakoztató elektronika, valamint a B2B megoldások terén bemutatott számos innovációjáért és technológiai újításáért.

2024. január 29. 16:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05