Az FBI lecsapott a Megauploadra, az Anonymous válaszul az FBI-t támadta

MTI Sajtóadatbank, 2012. január 20. 13:02

Lecsapott az amerikai kormány az egyik legnagyobb fájlcserélő oldalra, a Megauploadra: a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön este elérhetetlenné tette az oldalt és internetes kalózkodás, illetve szervezett bűnözés miatt hét ember és két vállalat ellen javasolt vádemelést - közölték brit hírportálok. Az egyik legismertebb nemzetközi hackercsoport, az Anonymous nem hagyta válasz nélkül a fáljmegosztó elleni intézkedéseket, s csütörtökön megtámadta az FBI és az amerikai igazságügyi minisztérium honlapját, illetve több zeneipari óriáscég - köztük a Universal Music - portálját is elérhetetlenné tette. Az Anonymous Twitter-oldala szerint ez a hackercsoport eddigi legnagyobb akciója.

    Nem csak az Anonymous döntött "rekordot" a válaszlépéssel: az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint ez a valaha volt legnagyobb szerzői jogi büntetőeljárás. Az ügyészség szerint a Megaupload több mint 500  millió dolláros kárt okozott különböző szerzői jogok tulajdonosainak, míg a weboldal tulajdonosai 175 millió dolláros haszonra tettek szert. Bár a Megaupload üzemeltetői elleni eljárás híre egy nappal a sokat vitatott kalózkodás-ellenes törvénytervezet (SOPA) elleni globális internetes tiltakozás után érkezett, a nyomozóiroda már két héttel ezelőtt elrendelte az intézkedéseket. A fájlcserélő portál két alapítóját, Kim Dotcomot - korábbi nevén Kim Schmitzet - és Mathias Ortmannt, valamint a vállalat két alkalmazottját amerikai kérésre Új-Zélandon tartóztatták le a hatóságok.

    Az ügyészség álláspontja szerint a Megaupload, illetve a vád alá helyezett másik vállalat, a Vestor olyan üzleti modellt alakított ki, amely támogatta az illegális tartalmak feltöltését. A Megaupload ugyanis fizetett a felhasználóknak a lopott filmek, zenék és más szellemi termékek feltöltéséért, noha tisztában volt vele, hogy ez illegális - állítja az ügyészség. A vádiratban a cég vezetőinek egymás közt folytatott chat-beszélgetései is szerepelnek, az egyikben például azt írták: "Vicces cégünk van... Olyanok vagyunk, mint valami modern kalózok". Az ügyet kezelő virginiai szövetségi bíróság további 18, a Megauploadhoz kapcsolódó weblap lekapcsolását is elrendelte.

    Ha bűnösnek találják a Megupload vezetőit, akár 50 év börtön is kaphatnak. A cég egyik ügyvédje, Ira Rothken kijelentette, hogy a vállalat minden erejével védekezni fog a helytelen vádak ellen. "A vádak hibásnak tűnnek és a törvény nem támasztja alá őket" - mondta Rothken. "Ez egy büntetőeljárásnak álcázott polgári ügy" - tette hozzá.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Magyar cégek férhetnek hozzá Európa legnagyobb innovációs hálózatához

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.

2024. április 9. 13:20

Közel háromezren vettek részt a PlayIT-n

Nagysikerű rendezvénynek, a PlayIT-nak adott otthont a Széchenyi István Egyetem: az országos gamerexpóra közel háromezren látogattak ki. Az esemény minden korosztályt megmozgatott és az egész család számára szórakozást kínált, a campus több helyszínén várták a gaming és az e-sport iránt érdeklődőket.

2024. március 31. 14:29

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09